2023. október 1., vasárnap

Felszabadító Kreatív írás: ELINDULT AZ INGYENES ŐSZI KREATÍV ÍRÁS KIHÍVÁS!

Kedves Alkotótársam és Olvasóm!

Az őszi időszakra egy izgalmas kihívással és játékkal készültem Neked! Ha régebb óta követsz, ezek a gyakorlatok már részben-egészben ismerősek lehetnek számodra, mert néhányan annak idején az Instagramon is csináltuk ezt a kihívást.
Ugyanakkor én is „újratöltöm”, újraszerkesztem a feladatokat – ahogy a most aktuális prózaíró "nagykurzusunk", a Történetek is megújult tavaly nyáron, itt is új perspektívákat fogok adni valamennyi gyakorlathoz. Sőt, az is sanszos, hogy egészen újak is születnek majd, hisz’ a kreativitás természeténél fogva egy folyamatosan megújuló áramlás! ;)

Azt is biztosan tapasztaltad már, hogy ha jelen vagyunk a pillanatban, ugyanazok a dolgok is mindig új színben tűnnek fel, másképp tekintünk rájuk, mást látunk meg bennük – ahogy magunkban is!

A tanfolyamok újrázói is gyakran beszámolnak róla, hogy ugyanannak a gyakorlatnak a szárnyán egészen más ötletek ébrednek bennük vagy új minőséget tudnak megnyilvánítani, magukat és másokat is meglepve ezzel.

A mostani ősszel - ami a hosszúra nyúlt késő nyár miatt eleve elég szokatlanul kezdődött - szeretnélek arra inspirálni, hogy jobban megnyílj az ÚJDONSÁG varázsára, ezen belül pedig arra, hogy felfedezd, mennyire más minden, ha új, friss szemmel tekintünk rá. 
Ehhez persze némiképp le kell lassítanunk, nem rohannunk sem a jövőbeli céljaink felé, de a múltba révedve sem leragadnunk! :)




Az Ingyenes őszi kreatív írás kihívás nyolc egyedi gyakorlata segíti ezt a megérkezést a pillanatba, és az alkotóerőd újratöltődését is.

A kihívás feladatait szeptember 29-étől nyolc héten át, péntekenként fogom megosztani a Felszabadító Kreatív írás Facebook-oldalon - ha szeretnél játszani, kedveld és kövesd ezt az Fb-oldalt, és érdemes a kedvencek közé is sorolnod, hogy  lásd a posztokat!

Mindig pénteken reggel 7 óra magasságában osztom majd meg a gyakorlatot, hogy már a reggeleinket is bearanyozzuk. :) Egy-egy gyakorlat akár 5-10 perc alatt is elvégezhető, de persze nem kell reggel megcsinálnod őket, akkor foglalkozol velük, amikor szeretnél!




Ami pedig egy nagy bónusz – és ilyet sem csináltam még soha -, hogy azok között, akik mind a nyolc gyakorlatra írnak hozzászólást kisorsolok több értékes nyereményt.

 Az első díj egy teljesen ingyenes részvétel bármelyik kurzusomon! 
(Húha… gondolkodtam egy sort rajta, hogy nem túlzás-e, de úgy vagyok vele, hogy aki beleteszi magát ebbe a játékba nyolc héten keresztül, azt tényleg örömmel jutalmazom meg!)

A második díj egy 10.000 Ft értékű ajándékutalvány, mely bármely kurzusomra és könyvemre felhasználható!

A harmadik díj pedig bármelyik könyvem egy példánya!

A tanfolyamokat (a 12 időszakos és egy állandó lehetőséget) a kurzusnaptárban találod, a négy könyvem pedig innen éred el.

A sorsolás időpontja november 24., péntek 20 óra. Az ajándékokat 2024. május 30-áig (azaz a játék végétől számított 6 hónapon belül) használhatod fel.




Pénteken el is indult a játék és máris felülmúlta a várakozásaimat! Annyira csodás, ahogy mindenki a saját egyedi módján kelti életre a gyakorlatot és megosztja magát a többiekkel!

Megérintő... 

Kapcsolódj be Te is bátran, és olvasd el a többiek írásait is!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése