Azon gondolkodtam, milyen érdekes, hogy amikor áthaladsz
a zsúfolt padsorok között, az emberek visszahúzzák a lábukat,
hogy elengedjenek. Vagy hogy idegenek mondják, „egészségére”
annak, aki tüsszentett, régi örökségünk ez
még a pestis idejéről. „Ne halj meg!” – mondjuk ilyenkor.
a zsúfolt padsorok között, az emberek visszahúzzák a lábukat,
hogy elengedjenek. Vagy hogy idegenek mondják, „egészségére”
annak, aki tüsszentett, régi örökségünk ez
még a pestis idejéről. „Ne halj meg!” – mondjuk ilyenkor.
És néha, amikor szanaszét gurulnak a citromok
a bevásárló kosaradból, valaki odalép, hogy segítsen
összeszedni őket. Legtöbbször nem akarjuk, hogy a másiknak baja essen.
Szeretnénk forrón meginni a csésze kávénk,
és megköszönni annak, aki a kezünkbe adta. Rámosolyogni,
és azt is, hogy visszamosolyogjon ránk. A pincérnőre is,
aki drágámnak szólít, miközben elénk rakja a nagy tál halászlét,
és a sofőrre is, a piros terepjáróban, aki megáll, hogy átengedjen minket.
Olyan keveset kapunk már egymásból, olyan messze vagyunk
törzstől és tűztől! Csupán ezek maradtak: a kölcsönösség röpke pillanatai.
De mi van, ha épp itt lakik a valódi szentség, ezekben
a mulandó templomokban? Abban, ahogy azt mondjuk: „Gyere,
átadom a helyem.” „Menj csak – tiéd az elsőbbség!” „Tetszik a sapkád.”
Danusha Laméris 1971-es születésű amerikai költő. Ez a verse a pandémia idején jutott el szélesebb közönséghez. Sokakat inspirált, többek között egy különleges kollaborációt eredményezett, mely során 1300 tinédzser beküldött soraiból született egy újabb "kedvesség-vers". Ez itt az alkotó honlapja, ez pedig a fiatalok által közösen írt (és aztán Danusha által szerkesztett) vers (angolul).
Az eredeti vers Helena Bonham Carter felolvasásában - kétperces videó. Köszönet a Wordspa Facebook-oldalnak, hogy rátalálhattam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése