2026. július 24., péntek

MŰVÉSZET-E A MID-CULT? – Christopher Nolan Odüsszeiája és a transzcendens feláldozása


Túl a zajon

Homérosz Odüsszeiájának van egy megfoghatatlan, mégis érzékelhető szakrális ritmusa. Olyan, mint a tenger hullámzása vagy a szívünk dobbanása: a nagy, sorsfordító csaták és az ámulatunkat kivívó fordulatok között hatalmas, tágas csend honol. Mint a hajósok felett szétterülő éjszakai égbolt: a szépség egyszerre van végtelenül távol, és mégsem lehetne közelebb.

Olvasóként együtt lélegzünk a hőssel. Érezzük, hogy minket is sodor az út, hogy e két, egymásnak feszülő erő – a hazavágyódás és a kaland édessége – egyszerre hajt bennünket: egészen addig a pontig, amikor már nem egyik vagy másik hullámmal azonosulunk, hanem megnyílunk a csodára. Ebben a minőségben az egzisztenciális magány és a teljességünk megélése nem egymás ellentétei, hanem éppen egymás feltételei. Pont ugyanúgy, ahogyan Odüsszeusz sem azért válik hőssé a szemünkben, mert feddhetetlen, hanem mert megéli a teljességét.

Christopher Nolan 250 millió dolláros IMAX-eposzában nincsenek csendek – sem a szó szoros, sem átvitt értelmében. Van helyette megállás nélkül pulzáló soundscape, minden kockájában monumentális látványvilág és egy olyan Odüsszeusz, akinek ezerarcú, ravasz karakterét – a görög polütroposz hőst – a modern Hollywood egyetlen sémára szűkítette le: ő a bűntudattól gyötört háborús veterán, akinek a hajtóereje csupán ez az egy, inkább pszichologizáló, mintsem autentikus, belülről érlelt motívum.

Természetesen nem igaz, hogy egy műnek csak egyetlen lehetséges olvasata van és befogadóként sem kell egy “tökéletes” adaptációt elvárnunk: a művészet szabadsága elvitathatatlan! Ahogy Babits Mihály fogalmaz a Nyugat hasábjain Könyvről könyvre című híres esszéjében:

„Úgy kellene, hogy a művészetben minden szabad legyen: az elefántcsonttorony is szabad, s a harc is szabad. Művészet nem egy van, hanem ezer, s az a létjoga, hogy ezer és mindig új. S minden művészetnek megvannak a maga külön törvényei.” [1]

A valódi kérdés számomra nem is ez, hanem olyasmi, amihez beljebb kell lépnünk. Alkotóként és kreatív írás tanárként is gyakran szembesülök azzal, mennyire elmosódott a határvonal a kulturális hype és a valódi művészet között. Emberek százezrei, netán milliói porolják le épp most a Homérosz-kötetet, s ez örömmel tölthet el bennünket, a művészet szerelmeseit – de vajon tudjuk-e még, érezzük-e kollektíven, mitől művészet a művészet, és mitől „nagybetűs” ember az ember?


Matt Damon mint Odüsszeusz - Fotó: Melinda Sue Gordon / Universal Pictures


Mid-cult: amikor a popcorn-mozi magára ölti a művészfilm köntösét

Ismered azt az érzést, amikor a moziban ülve vagy a kanapén hirtelen azon kapod magad, hogy vezényszóra sírsz, borzongsz vagy meghatódsz? Amikor pontosan érzed, hogy valahol a gépházban láthatatlan ujjak megnyomtak egy „érzelmi nyomógombot”, és neked most át kell élned valamit, ami előre meghatározott?

Amikor a Csillagok között-ben Cooper megnézi a gyerekei harminc év alatt összegyűlt videóüzeneteit, miközben dübörög Hans Zimmer zenéje, mi sem tudunk ellenállni a könnyek árjának. Chloé Zhao még tovább megy: az, hogy az Érkezés-ből veszi át Max Richter jól bevált, szívfacsaró hegedűfutamát és azt teszi a Hamnet katarzisa alá, szinte már a paródiája ennek a technikának.

Élvezhetjük ezeket a jeleneteket és tarthatjuk remeknek is ezeket a mozikat, de a giccs a mid-cult működésének legfőbb motorja. Ahhoz, hogy megértsük, miért érezhetjük esetleg üresnek ezeket a klasszikus filmes stílust idéző, pompás technikával kimunkált mozgóképeket, érdemes segítségül hívnunk a huszadik század kultúraelméletének két éles látású gondolkodóját.

Dwight Macdonald már a hatvanas években leírta a mid-cult (középkultúra) fogalmát [2], amely nem keverendő össze a tiszta tömegkultúrával (mass-cult). A tömegkultúra ugyanis őszinte: egy egyszerű akciófilm nem akar több lenni annál, mint ami. Szórakoztatóipari termék, amiben önfeledt játékot, sőt akár mélységet is találhatunk (lásd erről Király Jenő kiváló elemzéseit [3]). A mid-cult ezzel szemben a kultúra kaméleonja. Magára ölti a magaskultúra elegáns köntösét: komoly filozófiai témákat választ, lassabb tempóval operál, intellektuális utalásokkal él és morális súlyt imitál.

A nézőt megajándékozza az intelligencia – vagy akár a zsenialitás – illúziójával, anélkül, hogy valódi intellektuális vagy esztétikai erőfeszítésre késztetné. A néző büszke magára, hogy érti a művet, miközben a felszín mögött biztonságos, előre gyártott és könnyen emészthető sémák működnek.

Christopher Nolan a mid-cult kortárs nagymestere. Gondoljunk csak a Memento nemlineáris szerkezetére vagy az Eredet egymásba ágyazott álomszintjeire! Első látásra radikális, mély alkotásoknak tűnnek. Valójában azonban mérnöki pontossággal megépített kirakós játékok: ha a néző rájön a szabályrendszerre és összerakja a logikai puzzle-t, a rejtvény megfejtése után nem az emberlét egy megrendítő titkával vagy paradoxonával szembesül, hanem egy hagyományos, jól ismert hollywoodi történettel. A komplexitás itt nem a lélek mélységéből fakad, hanem a struktúra dizájnja,

összekeverjük a kintet a benttel, a művésziest a művészettel.

A lóláb olyankor lóg ki leginkább, amikor Nolan nőket vagy kapcsolati dinamikát ábrázol: ilyenkor a látvány sem segít az egydimenziós valóságértelmezésen.

Ahogy Umberto Eco A nyitott mű című kötetében [4] rávilágít, a giccs nem feltétlenül a porcelánőzikéknél kezdődik. Eco szerint a giccs egy olyan esztétikai technológia, amely előre legyártja, adagolja, majd kikényszeríti a kívánt reakciót. Nem bíz semmit a befogadó szabad interpretációjára. Ezzel szemben a valódi művészetben a műalkotás szerkezete nyitott: teret hagy az olvasó szabadságának, a többértelműségnek.

Homérosz eposza évezredek óta azért működik, mert nyitott. Nolan Odüsszeiája azonban – a mid-cult törvényei szerint – végletesen zárt mű. Ludwig Göransson zenéje ezúttal a rendező korábbi filmjeihez képest meglepően visszafogott, inkább az elbeszélést szolgálja, mintsem eluralkodna rajta – ez a film egyik kétségtelen erénye. Ami viszont valóban egyneművé, szinte monotonná teszi a nézői élményt, az a film vizuális és hangulati tónusa: a képi világ szinte végig ugyanabban a komor, súlyos regiszterben mozog, függetlenül attól, hogy éppen győzelmet, veszteséget vagy csodát kellene megjelenítenie. Az IMAX-monumentalitás ezáltal nem a dráma organikus része, hanem előre csomagolt hatásmechanizmus, az állandó, nyomasztó sötétség pedig lapossá teszi azt, ami a homéroszi eredetiben hullámzik. A trójai faló nem maradhat meg mitikus, többértelmű szimbólumnak – ehelyett a végzetes, nukleáris mértékű pusztítás konkrét eszközévé válik.


Odüsszeia (2026) - Fotó: Universal Pictures / Syncopy


Istenek nélkül – a transzcendens elnémítása

Demisztifikálni valamit nem ugyanaz, mint lezárni a kérdezés lehetőségét. Amikor egy alkotó bátran hozzányúl egy mitikus alapműhöz, joga van lehámozni róla a vallásos sallangokat. A probléma ott kezdődik, amikor a transzcendens dimenziót – amely maga a mítosz és a költészet élettere – nem átértelmezi, hanem következetesen elutasítja, és a helyére a radikális racionalizálást állítja.

Tisztázzunk valami nagyon fontosat: a transzcendencia hiánya a művészetben nem egy spirituális vagy vallásos világkép hiányát jelenti! Ha egy film vagy könyv ránk akarná erőltetni a saját dogmáit, az éppolyan didaktikus lenne, mint a legrosszabb hollywoodi tanmesék. A valódi transzcendencia a művészetben nem előírás, hanem szabadság, a teljességünk mindennél tágasabb horizontjának megengedése.

  • Kik vagyunk mi?

  • Mi az élet értelme?

  • Mi feszül a vágyaink és a valóság között?

  • Mi az az ismeretlen, amit beutazhatunk kívül és belül?

  • Hová vágyunk haza?

  • Mi az, ami túl van a matérián?

A művészet - szóljon kozmikus távlatokról vagy játszódjon egy mikrokörnyezetben - az emberi lét fentiekhez hasonló, nagy kérdéseit teszi fel, és megengedi a befogadónak – sőt arra hívja őt –, hogy lelje meg a saját válaszait, vagy épp a további kérdéseit.

A mai fősodor „művészkedői” azonban rettegnek ettől a nyitottságtól, ezért nemcsak „varázstalanítanak”, hanem megfosztják a befogadót a valódi mélységtől. Az ő materialista látásmódjuk egyfajta zárvány: nem azt mondja a kozmikus titokra, hogy „nem tudom, van-e” vagy “nem találom”, inkább nem is keresi és gőgösen kijelenti, „nincs, nem létezik”.

Karla McLaren írja Missing the Solstice című esszékötetében, Robert Frost ikonikus, két útról szóló versére (The Road Not Taken) reflektálva [5], hogy a világot kétféleképpen nézhetjük. Tekinthetünk rá a puszta racionalitás szemével: ekkor a versben nem látunk mást, mint egy járt és egy kevésbé járt utat az erdőben – egy logisztikai dilemmát. Ám ha a költészet tekintetével nézzük, a járatlan út hirtelen mást kezd jelenteni: a szabadság, az egyéniség, a bátorság és az emberi sors metaforájává tágul.

Hogy ez a költői és mítoszteremtő tekintet a modern prózában is mennyire élő, kiválóan bizonyítja például Madeline Miller kortárs sikerkönyve, a Kirké (2018) [6]. Miller úgy nyúl vissza a homéroszi alapanyaghoz és úgy helyezi azt modern, pszichológiailag és társadalmilag is érvényes fénytörésbe, hogy közben egy pillanatra sem fosztja meg a történetet a maga transzcendens, varázslatos tágasságától. Nála az istenek kozmikus jelenléte és a mágia megmarad az emberi sorsot körülölelő rejtélynek, azzal a csavarral, hogy a halhatatlanság nem jelent egyet a morális érettséggel – épp ellenkezőleg: a halandó lét érlel.


Madeline Miller Kirké című regényéhez készült alternatív borító terv - Juan Pablo Cáceres alkotása - Forrás: Behance


Nolan Odüsszeiájából pontosan ez, a költészet dimenziója hiányzik. Bár a kritikusok jó része dicséri a film látványvilágát és emberközpontúságát – néhányan kifejezetten Nolan eddigi legérzelmesebb és leginkább humanista alkotásának nevezik –, azonban vannak másmilyen észrevételek is. Stephanie Zacharek a TIME hasábjain kimondottan kritikus hangot üt meg [7]: szerinte a film látványos tájai a nagy költségvetés ellenére is csupán megszokott elemek felnagyításai, és az egész mű inkább kiábrándító, mintsem magával ragadó. Emily Wilson, az eposz neves fordítója – akinek munkáját Nolan is inspirációként jelölte meg – szintén megfogalmaz fenntartásokat [8]: szerinte a film üzenete inkoherens, például egyszerre ítéli el a háborút és a fizikai gyávaságot, Pénelopé szerepét pedig annyira lecsupaszítja, hogy szinte már el sem hisszük ezt a házasságot. Ezek a meglátások pont azt a rést mutatják meg, amiről ez az esszé is szól: a látvány és a hatás önmagában nem pótolja a mítosz transzcendens mélységét.

Szerb Antal A világirodalom történetében az Odüsszeiát a nagy utazás és a hazatérés eposzaként írja le, amelynek belső hajtóereje a nosztalgia – a távolság feszültsége a bolyongás mesés világa és az otthon eszménye között. [9] Szerb Antal pontosan értette, hogy ez a nosztalgia nem egy depresszív állapot, hanem a lélek transzcendens vágyódása a teljesség és a megérkezés után. Nála Odüsszeusz nem egy megtört, szorongó trauma-hős, mint Nolan-nél - akinek filmje újabb bizonyítéka, hogy jelenkori popkultúránk egyedül a traumát ismeri és fogadja el a mélység megjelenítéseként. Ellenkezőleg: Odüsszeusz a leleményes, égő intellektusú ember mintaképe, akit a világ megismerésének szenvedélye és a hazajutás eltökéltsége éltet. A bolyongás így nem csupán szenvedéstörténet, hanem a rácsodálkozás és az emberi kiteljesedés útja.

Ha ezt a távlatot és a rácsodálkozás minőségét kilúgozzuk az eposzból, mi marad? A hátborzongató képek, a látványos formavilág és az irodalmilag bántóan gyenge, didaktikus párbeszédek. Mivel Nolan filmjében a karakterek nem élhetik meg a mítosz transzcendens dimenzióját, kénytelenek folyamatosan exponálni, didaktikus szövegekben magyarázni a rendező háromórás tételmondatát: a háború rossz.


Tudatos jelenlét a kulturális zajban

A mid-culttal nem az a gond, hogy létezik – elvégre a minőségi szórakoztatásnak megvan a maga helye, s az is örömteli, ha a hype hatására új érdeklődés övezi időtlen történeteinket. Zavar abból lehet, ha elfelejtünk különbséget tenni. Ha az imitált mélységet kiáltjuk ki csúcsteljesítménynek, a patikamérlegen kimért giccset valódi katarzisnak, a didaktikus szájbarágást magaskultúrának.

Amikor Babits Mihály a művészet eredendő szabadságáról írt, esszéje második felében egy komoly figyelmeztetést is elhelyezett. Arra mutatott rá, hogy a mindenkori kultúrharcok, a hangos ideológiai viták és a fősodorbeli elvárások hálójában észre sem vesszük, hogy a harcunk valójában már csak „a művészet szabadságának holttestéért folyik” [1]. Babits nem azért emelt szót, hogy eldöntse, melyik stílusirányzat vagy olvasat a felsőbbrendű, hanem hogy megvédje a művészet autonóm, külső kényszerektől független létezését.

Úgy vélem, művészetszeretőkként és alkotókként nem az a feladatunk, hogy megtiltsuk másoknak a popcorn fogyasztását vagy hogy magunktól is megtagadjuk a szórakozást. Az viszont felelősségünk, hogy tisztázzuk a fogalmakat: hogy ne passzív, könnyen manipulálható fogyasztókként, hanem tudatos alkotókként és befogadókként legyünk jelen a kulturális térben.

Mert a valódi művészet a lélek kifejeződése, nem instant fogyasztási cikk. Az, ami lélekből születik, arra inspirál bennünket, hogy megnyíljunk valami nagyobbnak. Ami pedig ebből a végtelenül tágas csendből formát ölt, az egyszerre vagyunk mi, emberek, és mégis folyamatosan túlmutat rajtunk.


Olvasmánylista és szakirodalmi hivatkozások

  1. Babits Mihály: Könyvről könyvre (Esszé, megjelent a Nyugat 1923. évi számában, elérhető az OSZK/MEK archívumában).

  2. Dwight Macdonald: Masscult and Midcult (Partisan Review, 1960 / Megjelent kötetben: Against the American Grain: Essays on the Effects of Mass Culture, Vintage, 1962).

  3. Király Jenő: A film szimbolikája I–IV. / Mágia és művészet (Filmelméleti és műfajelméleti alapművek a tömegkultúra esztétikájáról).

  4. Umberto Eco: A nyitott mű (Forma és nyitottság a kortárs poétikákban, Gondolat, Budapest) & Apokalipszis és integráció (A giccs szerkezete fejezet).

  5. Karla McLaren: Missing the Solstice (Esszék a szimbólumokról, ritmusról és a költői látásmódról / utalás Robert Frost The Road Not Taken c. versére).

  6. Madeline Miller: Kirké (Circe, 2018, magyarul a General Press kiadásában).

  7. Stephanie Zacharek: Filmkritika a TIME Magazinban (Time.com, a filmkritikai rovaton belül a kortárs eposz-adaptációkról).

  8. Emily Wilson: The Odyssey (Angol fordítás és kísérőesszék, W. W. Norton & Company, 2017) – valamint esszéi és nyilatkozatai a homéroszi világ morális szerkezetéről és adaptációiról.

  9. Szerb Antal: A világirodalom története (Görög irodalom / Homérosz és az eposzok fejezet; a thaumazein és a távolság eposza fogalmai).

Hazai sajtórecepció és kritikák (Szemle)

  1. Élő Anita: Vérszag Ithakában – Odüsszeusz különös visszatérései (Válasz Online, 2026). – Elemzés a film történelmi és mitológiai hűségéről, valamint az ókori istenek és a homéroszi heroizmus demisztifikálásáról.

  2. Klág Dávid: Az ókor Oppenheimere – Christopher Nolan: Odüsszeia (Telex / After, 2026). – Filmkritika a mű vizuális regiszteréről, a noleni morális labirintusról és a komor tónusrendszerről.

  3. Könyvesblog / Szerkesztőségi kritika: Eltűntek az istenek és elfogytak a szavak (Könyves Magazin, 2026). – Irodalmi és narratív elemzés az eposz filmadaptációs korlátairól és a költői nyelv elvesztéséről.

  4. Almási Marcell: Mit nézünk, amikor Nolan Odüsszeiáját nézzük? (Telex / After, 2026). – Kultúraelméleti és receptív elemzés a film technokrata szorongásairól és a monumentális stúdiómozi működésmódjáról.

2026. július 21., kedd

ÍRÓI TUDÁSTÁR


Írástechnikai alapok és útmutatás leendő és gyakorló szerzőknek

Kedves Alkotótársam, Tanítványom, kedves Érdeklődő!

Örömmel mutatom be neked ezt a kiérlelt és komoly anyagot, mely segítségedre lesz a művészi kibontakozás útján, bárhol is érzed magad jelenleg az írásban. 

Ez a 65 oldalas, fejezetekre bontott, tárgymutatóval ellátott és külön letölthető vizuális táblákkal is kiegészített tananyag tartalmazza azt a tudást, amelyre egy kezdő és egy gyakorló szerzőnek egyaránt szüksége van ahhoz, hogy képes legyen minőségi szövegeket létre hozni.

Nem helyettesíti, inkább kiegészíti az online kurzusokat, ugyanakkor önállóan is haszonnal forgatható, írói segédletként ugyanúgy előveheted, mint emlékeztetőként. 
Akár végig olvasod egyben, akár kikeresed belőle, amivel kapcsolatban kérdésed merül fel, elakadtál vagy tovább mélyülnél, nyert ügyed van vele. :)




Mit kapsz az anyagban?

  • 25 év pedagógiai, írói és önismereti tapasztalatát, 20 év szövegmentorálás és 17 év kreatív írás tanítás háttérrel egyetlen mesterkönyvben
  • praktikus útmutatót az írói rituáléktól az időszervezésen át a publikációs lehetőségekig
  • alapvető fogalmak tisztázását tanítással, világirodalmi példákkal - olyan élvezetes módon, mintha egy féléven át járnál hozzám előadásra (ilyet nem tud az MI! :))
  • technikai alapokat a narrációtól a cselekményszövésen át a szerkezetig, a stílusos leírásoktól az időkezelésig
  • amit nem mertél megkérdezni, mert "tudni kellene": írói típushibák kezdő és haladó szinten, a bekezdések használatának szabályai és egyéb nyalánkságok :)
  • vizuális segédleteket: általam készített infografikákat, "lépésről lépésre" útmutatókat a szerkezetépítéstől az írói félelmek meghaladásáig
  • tárgymutató fogalomtárat: indexelt jegyzet segíti, hogy könnyebben kikereshesd, ami foglalkoztat

Mindezt egyetlen nagyszabású, mégis könnyed hangvételű és gyakorlatias tudástárban, mely egyszerre tanít és inspirál - ahogyan azt megszokhattad tőlem -, és ami hosszabb távon is támogatja az írói fejlődésed, hogy autentikus hangod kifejezve, örömmel alkothass.

A Csendvirágok íráskurzusain nem a technika az elsődleges, hanem a lélek, ám a harmonikus önkifejezés része a forma tisztelete. Ez az az anyag azért jött létre, hogy stabil alapok segítsék a szárnyalásod.

A tudástár azonnak letölthető és örökre a tiéd!

Ára 24.900 Ft




Szeretettel kívánok neked örömteli alkotói kibontakozást!

Eszter

2026. július 19., vasárnap

A NOVELLAÍRÁS MŰVÉSZETE – Online kreatív írás kurzus

 

Szeretnél remek történeteket írni? 

Elmélyednél a legizgalmasabb és legsokszínűbb rövid elbeszélő műfajban? 

A regényedre készülsz, de azt még túl nagy falatnak érzed, előbb megtanulnád a szerkezetépítést és a cselekményszövést "kicsiben"? 

Ez az online tanfolyam azért jött létre, hogy biztos kézzel és kifinomult módon hozhasd létre saját novelláid! 


A 3 HÉT ALATT:

✓  megtanulhatod, mitől működik igazán jól egy novellaszöveg
✓  elsajátíthatod, hogyan alkothatsz a témáidból és a karaktereidből valóban emlékezetes történeteket
✓  nagyot fejlődhet az íráskészséged, sőt, az önismereted is
✓  fontos megértésre és  gyakorlati tapasztalatra tehetsz szert a szerkezetépítésben, ami nélkül sem igazán ütős novellát, sem jó regényt nem lehet írni
✓  olyan finomságokban mélyedhetsz el, mint a plothorgonyok használata, a tér- és idősűrítés, a jó felütés, a tömör leírások és a csattanó titkai, vagy a kifejezetten novellára hangolt dialógusírás
✓  a műfajt "belakva" megélheted a formaadás és a saját, egyedi stílusodban való önkifejezés örömét, olyan alkotásokat hozva létre, melyekről talán nem is álmodtál! 

A vázlatírástól a teljes szöveg megalkotásáig minden fontos és szükséges lépésen végigmegyünk. A gyakorlatok mellett stabil elméleti alapokra is szert tehetsz. 
Írásmesterségbeli tippek, trükkök és különleges, önellenőrző feladatsorok segítenek, hogy olyan magabiztos légy az írásban, mint ezelőtt talán soha! 


MIVEL FOGUNK FOGLALKOZNI? 
– NÉZZ BELE A TEMATIKÁBA!









MIT KAPSZ A KURZUSON?


•  Három hét alatt elvégezhető, de akár több hónapra is elegendő, különleges elméleti anyagot és írásgyakorlatot: egy teljes kreatív írás munkafüzetet, melyet nyomtathatsz és fűzhetsz! 
A kurzuson való részvétel nem igényel online jelenlétet, nincsenek fix időpontok, találkozók a virtuális térben, csak az e-mailjeidet kell megnézned hetente egyszer!
Az anyagokat le is töltheted, hogy teljesen offline üzemmódban dolgozz! Te osztod be magadnak és a saját tempódban végzed el őket. 
Ha nincs időd mindenre, később is a tieid maradnak, egy-egy gyakorlatot újra elővehetsz, illetve számos variációs lehetőséget tartalmaznak, melyekkel kedvedre érlelődhetsz, fejlődhetsz tovább!

•  A gyakorlatokban sokoldalú tanári tapasztalataim, műfaji és írástechnikai ismereteim ötvöződnek azzal az intuitív, kreatív és lélekközpontú minőséggel, amit többek között e blogon keresztül is megismerhettél.

•  Bár nem vagyok közben fizikailag melletted, mégis kapsz egy kísérő jelenlétet – egyrészt a gyakorlatok leírásán keresztül, másrészt - bár a kurzusanyag teljesen önállóan végezhető és nem igényel interakciót -, e-mailben kérdezhetsz tőlem az anyaggal kapcsolatban és én személyre szabott figyelemmel válaszolok.

KÜLÖNLEGES BÓNUSZ! A kurzushoz tartozik egy Flash Mentorcsomag: 10.000 karakter (kb. 5 A/4-es oldal) terjedelemben írást küldhetsz nekem részletes, személyre szabott véleményezésre (egyszeri újraolvasási lehetőséggel).
Ez az építő visszacsatolás visszaidézi korábbi, fizikai tanfolyamaim légkörét, miközben élvezzük az online kommunikáció előnyeit is. Amit adok, az olyan muníció lehet számodra, mely hosszútávon is segít, hogy szabadabban, belülről születő magabiztossággal, egyben profibban legyél képes alkotni. A mentorálási lehetőség a vásárlásodtól számított 6 hónapig érvényes!
ALL-IN MENTORCSOMAG (opcionális extra) A kurzushoz választhatsz egy ún. All-in kiegészítőt is, ami azt jelenti, hogy az összes gyakorlat megoldását elküldheted nekem és építő véleményezéssel kísérlek végig a teljes folyamaton! Ez egy limitált lehetőség, mely a legmélyrehatóbb tanulást biztosítja, jelenleg 2 fő számára elérhető.

MILYEN NOVELLÁT ÍRNI VELEM?




RÉSZVÉTEL ÉS JELENTKEZÉS 

A kurzus ára 34.900 Ft,

mely tartalmazza a teljes anyagot örökös hozzáféréssel, a mellékleteket, az e-mailes konzultációs lehetőséget és az építő írásvéleményezést 10.000 karakterig.

(Az All-in mentorálás ára 30.000 Ft, amennyiben van szabad hely, ki tudod választani a vásárláskor és hozzá adhatod a kosaradhoz.)


A vásárlás után megjelenő linken a teljes kurzusanyagot letöltheted. A letöltő linket a számlával együtt is elküldöm. A mentorálás további részleteivel e-mailben jelentkezem. 






Szeretettel várlak! 

Kupai Eszter író, költő, kreatív írás tanár


2026. július 17., péntek

FELSZABADÍTÓ – Online kreatív írás kurzus


Találj vissza a írás öröméhez 4 hét alatt, és alkoss blokkok nélkül, szabadon!

Ismerősek ezek az érzések?

  • Ott van benned egy feszítő hiányérzet: úgy érzed, van valami, ami mélyen a sajátod, mégsem tudod kifejezni.
  • Leblokkoltál: egykor imádtál alkotni és szeretnéd újra átélni, de a villogó kurzor vagy az üres lap előtt ülve megszólal a belső kritikusod, és elnémít.
  • Eleged van a megfelelni akarásból: túl sokszor azonosultál a szerepeiddel és mások elvárásaival, most már arra vágysz, hogy a saját hangodon szólalj meg és önmagad lehess.
  • Eddig ment az írás, de elakadtál: valahogy alábbhagyott a lendület, talán a játékosság és a könnyedség szelelt el, talán egy támogató tekintetre lenne szükséged a fejlődéshez.

Figyelj, mert ez FONTOS: akkor is kreatív vagy, ha már régen írtál!

Ez a négy hét arról szól, hogy megérkezz önmagadhoz: ahhoz az eredendően lelkes művész-énedhez, aki sosem volt blokkolt, aki képes természetes önbizalommal és felszabadult örömmel újra alkotni.





Mit nyújt neked ez a 4 hetes folyamat?

Oldja az írással és alkotással kapcsolatos blokkjaidat: megszelídítjük a belső kritikust, lebontjuk a gátakat, hogy szabadon merj alkotni.

Felébreszti kreativitásod és a flow-élményt: elengeded a görcsösséget, és megtapasztalod, milyen az, amikor a toll szinte magától siklik a papíron.

Fejleszti íráskészséged és önkifejezésed: játékos módon kapsz stabil mesterségbeli alapokat az érzékletes ábrázolásmódtól a karakterépítésen át és a cselekményvezetésig.

Mélyíti önismereted és a lelkeddel való kapcsolatod: azzal kapcsolódhatsz, ami a legigazibb benned, és megtapasztalhatod, milyen csodás érzés önazonosan alkotni.

Örömteli lendülettel tölt fel: visszatér a lelkesedésed, önbizalmad és alkotóerőd, teli leszel ötletekkel és el kezdesz (újra) hinni a megvalósító képességedben.

Hogyan zajlik a kurzus?

Nem kell fix internetes találkákhoz igazodnod: minden anyagot letölthetsz, a gyakorlatokat te osztod be magadnak, a saját tempódban végzed el őket, és örökre a tieid maradnak!

Tematika:

1. hét: ÁRAMLÁS - Flow-beindító imaginációs és írásgyakorlatok; előkészítés leíró szövegekhez; dramaturgiai alapok.

2. hét: ÉRZÉKELÉS - Érzékeink bevonása az írásba; kreatív írói technikák az ötlet és a megvalósítás szolgálatában; játék a karakterrel.

3. hét: AZ ÉN MESÉM - Meseírás és írói blokkok oldása archetípusok segítségével; az elbeszélőszerkezet megalkotásának alapjai; képi kifejezőeszközök az áramló írásért.

4. hét: KOMPOZÍCIÓ - Egy (komplexebb) mű létrehozása választható útvonalakkal; kísérletezés a minimalista műfajokkal; kurzuszárás és tudatos továbblépés.

Mindhárom irodalmi műnemben kalandozunk - írunk többek között jelenetet, mesét, verset, novellát és még sok minden mást is. Rengeteg variációs és mélyítési lehetőséget kapsz, számos műfajt kipróbálunk, sőt a műfaji kereteket is szétfeszítjük! 


Mit kapsz pontosan a csomagban?

  • A teljes Felszabadító - Kreatív írás munkafüzetet: PDF formátumú, nyomtatható és fűzhető anyagot, tele olyan egymásra épülő írásgyakorlatokkal, melyek akár több hónapra is elegendő muníciót adnak.

  • Inspiráló hanganyagokat: MP3 formátumú, az elcsendesedést és a tudatos jelenlétet segítő vezetett meditációkat, amelyek segítenek a napi zajból az alkotó áramlás állapotába kerülni.

  • E-mailes támogatást: Ha a folyamat során bárhol megakadnál vagy kérdésed merülne fel, írhatsz nekem, és én személyre szabott figyelemmel válaszolok neked.

  • 25 év szakmai tapasztalatát: A gyakorlatokban tanári, írói és önismereti tapasztalataim, műfaji és írástechnikai ismereteim ötvöződnek azzal az intuitív és lélekközpontú minőséggel, amit a Csendvirágok képvisel.


KÜLÖNLEGES LEHETŐSÉG: Kickstart Mentorálás (Opcionális extra)

Szeretnéd, hogy az elkészült írásodat egy szakértő szem is lássa? A jelentkezésnél (a kosár oldalon) egyetlen kattintással kérhetsz a kurzus mellé egy 20.000 karakterre (kb. 10 A/4-es oldalnyi szövegre érvényes építő írásvéleményezést, kedvezményes áron. 

A kupont a vásárlástól számított fél éven belül bármikor felhasználhatod: elküldheted nekem egy novelládat, verseidet vagy regényrészletedet, én pedig részletes szakmai elemzést és iránymutatást adok neked a folytatáshoz. Ez a visszacsatolás hosszútávon is segít, hogy szabadabban, belülről megerősödve, egyben tudatosabban és profibban alkothass.

Ti írtátok a kurzusról

"Csendvirágok oldalon, valamikor az országos karantén elején egy tanfolyami lehetőségre akadtam.  
Felszabadító kreatív írás kurzus, ez volt a címe. Nem csak egy önismereti kirándulásnak gondoltam, hanem egy lehetőségnek is önmagam számára. Újra fel szerettem volna fedezni magamban a betűvetés örömét, az írás szabadságát, azt az érzést, amelyet valahova mélyre eltemettem, de nyughatatlanul bennem dolgozott, mégsem találta meg a kapcsolatot a külvilággal.  
Nehéz ezt az érzést megfogalmazni, egyfajta áthatolhatatlan felszínes üresség. Eszter technikái és mentori hozzámállása segített abban, hogy ezen az áthatolhatatlannak tűnő mákonyon mégis átírjam magam. Napról napra, hétről hétre jöttek a betűk, újra és újra. Megfogalmazódtak történetek, születtek elbeszélések, melyekkel párhuzamosan megjelentek nyomtatásban is hosszabb-rövidebb cikkeim.   
Újra kezdett felépülni az önbizalmam, az életbe vetett hitem, egyszerűen megkönnyebbültem. Emberi léptékben érkeztek meg azok is, akik kísérővé váltak az utamon, vagy visszatértek olyanok is, akik korábban másfelé kalandoztak el."  
–  Ledniczky Éva, az Igazságmorzsák és a Határátlépés szerzője 


 „Az élmény maga annyira leírhatatlan, annyira személyes, annyira sokat adott számomra egészében, hogy jelenleg erős hálát érzek! Minden érthető volt számomra. Minden feladat egyértelmű volt. Soraidról a szeretet energiája tükröződik, az anyagot pont ezzel az energiával állítottad össze nekünk. Hálás vagyok érte, köszönetem szeretném kifejezni azért, hogy visszakaptam általad és a kurzus által azt, aki vagyok. Azt a kreatív, ötletekkel teli embert, aki mindig is voltam.” 
–  Lala 


"Most írom a 3. regényemet, szóval nem mondhatok mást, csak hogy köszönöm. :)" 
– KZs (Susan Kren), a Kendra életei és A szent szajha szerzője

 


Gyakori kérdések a kurzusról

Kell-e előképzettség, írástapasztalat? – Nem kell, hogy írónak érezd magad, nem számít, hogy publikáltál-e vagy tanultál-e írást. Elég, ha nyitott vagy az elmélyülésre és van benned szándék az alkotásra. A gyakorlatok úgy épülnek fel, hogy bármilyen tapasztalati szintről el tudj indulni velük.

Mennyi időt vesz igénybe a kurzus? – A gyakorlatok több szintűek és számos variációs lehetőséget tartalmaznak. Ha a 2/3-adukat elvégzed, már megtapasztalhatod a flow-élményt. Ehhez nem kell naponta írnod, elég heti egy-két alkalommal leülnöd egy-két órára.

Mikor és hogyan kapom meg az anyagot? – A vásárlás után azonnal megjelenő letöltő linken elérheted és letöltheted a teljes anyagot – nem kell várnod, azonnal belevághatsz, a saját tempódban. (Ha bezárnád a letöltő ablakot, az előzményekből elő tudod keresni a böngésződben. De ne aggódj, a számla mellett e-mailben is elküldöm neked!)

Kapok-e visszajelzést, ha elakadok? – Igen, e-mailben és személyesen válaszolok, ha segítségre van szükséged! Ezen felül a szövegeidre kedvezményes áron mentorálást is kérhetsz.


Itt az idő, hogy engedélyt adj magadnak!

Nem kell megfelelned senkinek, és nem kell "tökéleteset" írnod! Csak te, a tollad és heti 2-3 óra figyelmes ráfordítása szükséges, hogy kifejezd a lelked igazságát és örömmel, elégedettséggel alkoss. Én ott leszek és végig támogatlak a folyamat alatt. 

Részvétel és jelentkezés:

Az online kurzus ára 29.900 Ft 

Tartalmazza a teljes, örökös hozzáférésű tananyagot, a hanganyagokat és az e-mailes támogatást. A 6 hónapig érvényes Kickstart Mentorálás Kupont a következő lépésben, a kosárnál tudod hozzáadni. Ára 14.900 Ft.

Szeretettel várom a közös kalandot! :)

 Eszter


2026. július 7., kedd

AKIK MEGVÁRTÁK A SAJÁT NYARUKAT – A kései virágzás dicsérete


Tudod, mi a hasonlóság Marcel Proust, Mark Twain, J.R.R. Tolkien, Charles Bukowski és Toni Morrison között, azon kívül, hogy remek írók? Hogy mindannyian 40 éves koruk után kezdtek el írni! Cervantes az 50-es évei közepén írta a Don Quijotét, és az angol irodalom számos nagy alkotója – például Chaucer, Swift vagy Defoe – szintén életének hatodik évtizedében adta a fejét írásra. A rekorderek között van az olasz Giuseppe Tomasi di Lampedusa, aki A párduc című, első regényét 69 évesen írta, valamint Delia Owens, aki az Ahol a folyami rákok énekelnek-et 70 évesen!

Manapság kultúránk az idő elleni küzdelem bűvöletében él, és hajlamosak vagyunk a produktivitást a fiatalsággal asszociálni – gondoljunk csak a „30 sikeres vállalkozó 30 alatt” típusú listákra, vagy hogy a külső megjelenés fiatalossága milyen nagy hangsúlyt kap a médiában. Az ageizmus létező jelenség, de nemcsak az a gond vele, hogy igazságtalanságot, de minimum egyensúlytalanságot teremt, hanem az is, hogy egy meghatározó és mindannyiunkat tápláló értéket szorít perifériára: a bölcsességet.

„A kor csak egy szám” – szól a mondás, ami általában arra utal, hogy valaki a korát meghazudtoló aktivitással bír. Sok íróra ez fokozottan igaz, azért is, mert ez a fajta szellemi munka mást igényel, mint az olyanok, amelyekben az illető a testével dolgozik. Míg egy sportoló vagy egy táncművész számára a korai kondicionálásnak meghatározó szerepe van a teljesítmény szempontjából, az író sokkal inkább a tudatával, a belső világával dolgozik. Íróként talán még szembetűnőbb, mennyire minket erősít az idő: az élettapasztalataink és az önreflexiónk érlel bennünket.


Egy igazi kései virágzású, gyönyörű növény, a dália.
Fotó: Geri Lavrov / Getty Images


A botanikában a late bloomer (későn nyíló vagy későn fejlődő) kifejezés azokra a növényekre utal, amelyek a fő, tavaszi és nyári szezont követően, jellemzően a nyár végén vagy ősszel (júliustól az első fagyokig) hozzák virágaikat vagy hajtanak ki.

A late bloomer kifejezést az angolban a „kései virágzású” alkotókra is használják. Az évek az ő esetükben nem hanyatlást hoztak, hanem a minőség kikristályosodását és egy olyan tiszta, kompromisszummentes önazonosságot, amely fiatalon szinte elérhetetlen.

Nézzünk meg most néhány elképesztő női sorsot, amelyek megmutatják a kései virágzás különböző, egytől egyig nagyon inspiráló arcait!


1. A saját hang felvállalása: Sue Monk Kidd

Sue Monk Kidd (sz. 1948) a harmincas éveiben átlagos családanyaként élt és ápolónőként dolgozott. Később a munkája mellett elvégzett egy kreatív írás kurzust, majd – többek között Thomas Merton kontemplációinak hatására – keresztény spirituális esszéket írt. Az igazi belső fordulat a negyvenes évei végén történt vele, egyrészt a feminista teológiának, másrészt spirituális tapasztalatainak köszönhetően. Elmondása szerint egy ponton rájött, hogy a saját mélységeit és a női lélek korábban elnyomott történeteit csak a fikció, a regényírás formájában képes elmesélni.

Első regényét, A méhek titkos életét 54 évesen publikálta. Világsiker lett.

A kései virágzás jellegzetessége nála: A szerepek levetkőzése. Nem arról volt szó, hogy ne lett volna tehetséges korábban is, de meg kellett érnie benne annak a bátorságnak, hogy a saját, autentikus női tapasztalatait és spirituális igazságait fel merje vállalni a világ előtt.


Sue Monk Kidd - Fotó: Tony Pearce / Penguin Publishing (via Wikimedia Commons)
 


2. A megfigyelés sűrűsége: Delia Owens

Delia Owens (sz. 1949) szinte egész életét zoológusként, a vadonban töltötte, sok éven át Afrikában, ahol a volt férjével éltek. Évtizedeken át figyelte az állatokat, a természetet, az izolációt, az együttműködést és a túlélést.

Amikor a hatvanas évei végén úgy döntött, hogy mindezt a felhalmozott tudást egy történetté formálja, megszületett az Ahol a folyami rákok énekelnek. 70 évesen adta ki első regényét, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja lett.

A kései virágzás jellegzetessége nála: Az élettapasztalat mint nyersanyag. Owens fejéből nem az íróasztal mellett pattant ki az egység és a magány természetrajza. Megélte mind a megfigyelései, mind a magánéleti tapasztalatai által. Egy hetvenéves nő tudása és alázata kellett ahhoz, hogy ez a könyv ne csupán egy krimi legyen, hanem ember és természet összefonódásának himnusza.

Fotó: Dawn Marie Tucker / deliaowens.com
 


3. Két lábbal a földön: Toni Morrison

Toni Morrison (1931–2019), az amerikai irodalom egyik legnagyobb alakja a harmincas éveiben egyedülálló anyaként nevelte két gyermekét, miközben főállásban tankönyvszerkesztőként dolgozott. Hajnali négykor kelt, hogy írni tudjon, mielőtt a fiai felébredtek. Első regénye, a Nagyonkék 39 éves korában jelent meg, a mesterműveként számon tartott A kedves pedig 56 éves korában. Hat év múlva irodalmi Nobel-díjat kapott.

A kései virágzás jellegzetessége nála: A belső fegyelem és a kényszerű inkubáció. A hétköznapi kötelezettségek, a gondoskodás és a túlélés évei nem elvesztegetett időt jelentettek számára, pont ellenkezőleg: egy olyan belső kohót, ahol a szavak és a mondatok súlyt és feszültséget hordoznak, megkerülhetetlenné válnak, és érett, „földközeli” prózává kristályosodnak.


Toni Morrison - Fotó: Getty Images


4. A szellemi és érzelmi szintézis: Mary Ann Evans

Mary Ann Evans évtizedekig a brit intellektuális élet hátterében dolgozott: briliáns esszéista, kritikus és fordító volt, de a művészként való színrelépést sokáig halogatta. Harmincas éveinek közepén járt, amikor egy, a viktoriánus Angliában botrányosnak számító kapcsolatot kezdett George Henry Lewes-szal. Evans és Lewes nem szeretőként bujkáltak, hanem felvállalták intellektuális és szerelmi partnerségüket, gyakorlatilag házaspárként éltek együtt. Ezért azonban kemény árat fizettek: családi és társadalmi szinten is kiközösítették őket. A nő Lewes bátorítására kezdett el végre fikciót írni, és 40 éves volt, amikor megjelent első igazi regénye, az Adam Bede – a botrány miatt George Eliot álnéven.

Legnagyobb remekművét, a monumentális Middlemarch-ot 52 éves kora körül írta meg. A regény egy egész tartomány társadalmának, házasságainak, emberi gyarlóságainak és belső vívódásainak tűpontos, pszichológiailag is mély analízise, olyan, amihez fogható aligha létezik az angol irodalomban.

A kései virágzás jellegzetessége nála: Az intellektuális és érzelmi fejlődés szintézise. Evans-nek szüksége volt a filozófiában, valláskritikában való elmélyülésre, valamint a társadalmi konvenciókkal való szembenézésre és a megélt, mély szerelemre is. A Middlemarch azért nem születhetett meg húsz- vagy harmincéves korában, mert a vidéki Anglia ezer apró rezdülését és az emberi megalkuvások, illúziók hálóját csak egy olyan tudat volt képes így átlátni, aki már maga is elég tapasztalat birtokában volt.

George Eliot aka Mary Ann Evans. Forrás: Christine Kohler / Getty Images


5. A radikális újrakezdés: Mary Delany és Agatha Christie

Néha a kései virágzás nem egy korábbi út folytatása, hanem egy nagy krízist követően egy teljesen új dimenzió megnyílása.

Gondoljunk Agatha Christie-re, aki a harmincas évei végén, már befutott íróként egy súlyos idegösszeomlás és egy fájdalmas válás után elutazott Keletre, és aztán rátalált a régészetre. Élete második felét ásatásokon töltötte, és azt nyilatkozta, hogy a régészet és a múlt feltárása még az írásnál is közelebb állt a lelkéhez.

Vagy ott van a 18. századi Mary Delany. Miután megözvegyült, 72 évesen feltalált egy teljesen új művészeti formát: a papírmozaikot. Több száz, botanikailag tökéletesen pontos, mégis lélegzetelállítóan művészi virágábrázolást készített selyempapírból. A kor legnagyobb botanikusai és művészei jártak a csodájára a vibráló életnek, amit egy idős asszony ollóval és papírral teremtett.

Kép: The Delany Family Collection / Schomburg Center for Research in Black Culture (The New York Public Library)


Egy láthatatlan mozgalom: Akik negyven felett írták át a szabályokat

A kései virágzás természetesen nem nemi kérdés – csak épp a történelem folyamán a patriarchális társadalmi berendezkedés miatt a férfiaknak általában megvolt a szabadságuk arra, hogy korán elindítsák a karrierjüket. A nők előtt viszont gyakran évtizedekig zárva maradtak a kapuk: a család, a gyermeknevelés, a társadalmi elvárások vagy a lehetőségek hiánya miatt sokuknak szó szerint meg kellett várniuk az életük második felét, hogy egyáltalán megszólalhassanak. Az ő kései virágzásuk mögött szinte mindig ott van egy láthatatlan, elhallgattatott, majd 40, 50 vagy akár 70 évesen elemi erővel kitörő belső szabadságharc.

Hogy a tabló még színesebb legyen, íme még néhány nagyszerű női alkotó és előadó, akik fittyet hánytak az idő múlására.

Írók, akik meg tudták várni a saját hangjukat

Érdekesség, hogy ennél a négy írónőnél nem annyira egy belső fordulópont, mint inkább egy beazonosítható külső biztatás – egy gyermektől kapott bátorítás, egy véletlen beszélgetés, egy új életszakasz nyitánya – volt az, ami végre engedélyt adott nekik a megszólalásra.

  • Annie Proulx: A Kikötői hírek és a Túl a barátságon Pulitzer-díjas szerzője 53 éves volt, amikor legelső regénye (a Postcards) megjelent.

  • Laura Ingalls Wilder: A világhírű A farm, ahol élünk sorozat írója 65 évesen adta ki az első kötetet, miután lánya bátorítására végre leírta gyermekkori emlékeit.

  • Penelope Fitzgerald: A jeles brit regényíró 60 éves elmúlt, amikor kiadta első könyvét – karrierje csúcsát pedig a Booker-díj elnyerésével érte el, 63 évesen.

  • Harriet Doerr: Amerikai írónő, aki férje halála után, idős fejjel tért vissza az egyetemre, és 74 évesen jelentette meg debütáló regényét (Stones for Ibarra) – amellyel azonnal elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat is.

Képzőművészek, akiknek a kor hozta el a „belső vizionárius” ébredését

Náluk a kéz és a szem türelme, na meg persze egy váratlan fordulat kellett ahhoz, hogy megszülessen az életmű:

  • Grandma Moses (Anna Mary Robertson Moses): az egyik leghíresebb „kései” ikon; 78 éves korában kezdett el komolyan festeni, miután a reumája miatt már nem tudott hímezni. Autodidakta módon tanult. Falusi tájképei nemzetközi hírnevet hoztak neki, és egészen 101 éves koráig alkotott!

  • Clementine Hunter: afroamerikai népi művész, aki egy ültetvényen dolgozott szakácsként, és az ötvenes éveiben vett először a kezébe ecsetet – kidobott olajfesték-maradékokkal alkotva. Ma a képei neves múzeumokban láthatók.

  • Emily Kame Kngwarreye: az ausztrál őslakos közösség zsenije, aki 80 éves koráig csak hagyományos ceremoniális textilfestéssel foglalkozott. Csak élete utolsó évtizedében kezdett el vászonra festeni – akril képeivel forradalmasította a modern ausztrál művészetet.

  • Louise Bourgeois: bár fiatalon is alkotott, a világhír 70 éves kora után érte el, amikor a New York-i MoMA retrospektív kiállítást rendezett neki. Hatalmas, ikonikus pók-szobrai (Maman) ekkor hódították meg a világot.

Divat, gasztronómia és színpad

És hogy a kései virágzás ne csak könyvekben és vásznakon éljen: három nő, aki egy teljesen más terepen találta meg a saját nyelvét.

  • Vera Wang: a világhírű divattervező 40 éves koráig műkorcsolyázó, majd a Vogue szerkesztője volt – negyvenévesen hozott egy radikális döntést, és megalapította önálló menyasszonyi ruha márkáját.

  • Julia Child: aki megismertette Amerikával a francia konyhát, közel 40 éves volt, amikor egyáltalán megtanult főzni. Első korszakalkotó szakácskönyvét 49 évesen adta ki, televíziós karrierje pedig az ötvenes éveiben indult be.

  • Susan Boyle: a skót énekesnő 47 évesen állt a Britain’s Got Talent színpadára, és vált egyetlen éjszaka alatt globális popzenei szenzációvá – teljesen átírva a zeneipar életkor-sztereotípiáit.


Valóban sosem késő?

A kései virágzás nem azt jelenti, hogy „jobb későn, mint soha”. A kései virágzás azt jelenti, hogy bizonyos növényeknek hosszabb ideig tartó érlelődésre van szükségük. Nem a kora tavasz, hirtelen első napsugaraira bújnak ki, kell nekik a stabil nyári napfény. És amikor mások már talán elvirágoztak, ők akkor mutatják meg a legpompásabb, legellenállóbb színeiket, akár egészen a fagyokig.

A nehezebb időszakaink, a gyermekneveléssel töltött idő, a szerepek, amelyeket magunkra vettünk, a sebek, amiket szereztünk, nem végállomások. Pont ez az a talaj és éltető belső hő, amiből most, ebben a pillanatban is alkothatunk! Az idő nem telt el. Most érkezett el.


A te fordulópontod, a te érett erőd

Ha a fenti alkotók sorsát olvasva megmozdult benned egy halk, de határozott igen, ha érzed, hogy benned is ott egy történet, egy új hivatás, vagy egyszerűen csak a saját, elnémított hangod, szeretettel hívlak két olyan online lehetőségre, amelyek közelebb visznek valódi hangodhoz és valódi vágyaidhoz:

  • Ha úgy érzed, életed válaszúthoz és belső átalakuláshoz érkezett, és szeretnéd az írás és az önreflexió erejével tisztán látni, hová vezet a következő lépésed: a tavalyi nagysikerű, idén július 14-éig elérhető Fordulópont – Nyári írói elvonulás önmagaddal című programom pontosan ebben támogat. Nem mellesleg: ha írsz, azt is megtanulhatod általa, hogyan ábrázolj emlékezetes fordulatokat, minőségi átalakulásokat és újrakezdéseket.

  • Ha szeretnéd megélni és kibontakoztatni a benned rejlő bölcsességet, és a harminc, negyven, ötven vagy akárhány feletti éveidet a legteljesebb, legkreatívabb, valóban autonóm időszakoddá tenni: július 31-éig elérhető Érett női erők című kreatív írás minikurzusom egy jó dobbantó. Ezen az öt óra alatt elvégezhető (de valójában sokkal többet adó) kis kaland ősképekkel dolgozunk, összekötve a spirituális tradíciókat a modern önismerettel és s szépirodalommal, az írásművészetet pedig az életművészettel.

Virágozz ott, ahol éppen vagy! :)

Szeretettel:

Eszter