2019. február 4., hétfő

Az Egység meséi 11.: NÉGY NŐVÉR - Szibilla meséje (Részlet)




Az Egység meséi egy novellasorozat a Csendvirágok blogon. Valamennyi történet önálló, kerek egész, ha mindet elolvasod, mégis többet kapsz, mint a részek összege. 

A tizenegyedik novella becsült olvasási ideje 14 perc. 

Ha vizuális inspirációt is szeretnél hozzá, nézd meg a mesenovellához készült Pinterest táblát!

Mivel a novella a 2020 tavaszán megjelent Csendvirágok könyvben is szerepel, most már csak egy rövid részletet olvashatsz belőle itt, a blogon - a teljes szöveg a kötetben! 



"Egy hét sem telt el és sor került a találkozóra, mégpedig a lehető legjobb helyen: a fennhatóságaik alá tartozó négy erdő ölelte nagy, kerek tisztáson. Az ünnepség kiötlője a második nővér, a szőke, kék szemű, szinte mindig cserfes és jókedvű Míra volt. Színes szalagokkal, lampionokkal és a természettől kapott, friss virágokkal díszítették fel a fákat és az étkezőasztalt, magas tábortüzet raktak és isteni lakomát ültek.

Olívia, Míra és Amélia annyira örült rég’ nem látott húguknak, hogy nem győzték ölelgetni; csiklandozták, viccelődtek vele, táncra perdültek neki és őt is táncra hívták.
Bizony, nem lehet egyszerre szomorkodni és táncolni, hisz’ ha az ember mozdul, az érzés is változik, így Szibilla azon kapta magát, hogy egészen feloldódik.


— Úgy vélem, itt az ideje, hogy kimondd, mit is szeretnél igazán! – szólalt meg az este egy pontján jelentőségteljesen Olívia.

— Szeretnék olyan lenni, mint ti! – vágta rá némi töprengés után Szibilla.

— Ezt nem gondolod komolyan! – Míra egyszerűen kikacagta. - Nézz már ránk, mind teljesen másmilyenek vagyunk!

— Felszabadultak vagytok… és a helyeteken vagytok.

— Fogalmazd meg a lehető legpontosabban! – szólt rá Olívia.

— Szeretném, ha minden megváltozna.

— Figyeld meg az érzést, mondd ki a lehető legőszintébben, legyél benne teljesen! – emlékeztette Amélia, a barna szemű és hajú harmadik nővér, akinél kedvesebb és elfogadóbb lényt nemigen ismert.

— Bárcsak olyan lehetnék, amilyen valójában vagyok! – szakadt ki Szibillából.


A nővérek összenéztek és egymásra mosolyogtak. Most már csatlakozott hozzájuk Szibilla is, s erre a mosolyokból a legcsilingelőbb, egybehangzó nevetés lett. Hisz’ hogy is lehetne az ember másmilyen, mint amilyen valójában?
A vörös hajú nimfalány másnap úgy tért haza erdejébe, hogy szívében magával hozta az esti mulatság emlékét: a pillanatét, amikor úgy érezte, minden lehetséges."


**

Tetszett, amit olvastál? Örülök, ha visszajelzel!

Ha kíváncsi vagy a teljes történetre, a Csendvirágok könyvben találod!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése