N'alika, író és tanár művészeti-önismereti blogja. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2021. február 8., hétfő

Írói kisokos 6.: AZ ELEJE, A KÖZEPE, MEG A VÉGE - 17 tipp a lenyűgöző cselekményért




„Legyen eleje, közepe és vége” – hányszor hallottam ezt! Meg ugye a bevezetés-tárgyalás-befejezés szentháromságot, az általános iskolai első magyar óráktól kezdve és úgy mantrázva, mintha csupán erre a tudásra lenne szükség egy remek írás elkészültéhez. Mindhárom rész stimmeljen, végülis ennyi, egyszerű, nem? :) Oké, de mégis hogyan? 
 
Az Írói kisokos előző részét az elbeszélő szerkezetnek szenteltem, ami nélkül nincs igazán klassz cselekményszövés. Minden mindennel összefügg - így a mostani cikk sem egy légüres térben lóg :) -, s persze a cselekményvezetés egy olyan téma, amit a gyakorlat mezején lehet csak kikristályosítani, ezért sokat, sokféleképpen foglalkozunk vele a kurzusokon. Ezzel a mostani bejegyzéssel inkább néhány megfigyelést, tapasztalatot és írásmesterségbeli fortélyt szeretnék Veled megosztani, melyek segítségével, ha már írsz elbeszélőszövegeket, bármilyen szinten is érezd most magad, ügyesebbé és magabiztosabbá válhatsz. 
 
A lenti szempontokra akkor is érdemes figyelned, ha rövidebb történeten – például novellán, elbeszélésen, mesén – dolgozol, s persze a kisregényed, regényed esetében is mindenképp! Ha mélyülni és fejlődni szeretnél, gyere a kurzusokra! A Történetek (legközelebb júniusban), A novellaírás művészete és a Haladó próza- és regényírás a leginkább az elbeszélésre koncentráló tanfolyamok, de a Felszabadító Kreatív íráson úgy általában mindent megtalálsz, ami támogat az alapozástól a profivá, sőt művésszé válás folyamatában! 
 
És akkor nézzük most az elejét, a közepét, meg a végét! :) 

 

A FELÜTÉS TITKAI


Tavaly szeptemberi Facebook-játékunkban az első mondatok nyomába eredtünk. A közösen összedobott példáinkat használva összefoglaltam, mire érdemes ügyelned - gyakorlatilag bármely elbeszélő műfaj esetében -, ha emlékezetes felütést szeretnél írni.

A jó első mondat:

•    megragadja a figyelmet – gyakran van benne valami egyedi, talányos, nem szokványos. Gondolj arra, hogy valószínűleg Te is többnyire az első mondat alapján hozol döntést mondjuk egy online novella elolvasására vagy egy könyv megvásárlására, de még egy blogbejegyzés elolvasása esetén is. Önellenőrzésként tedd fel a kérdést, Téged megfogna-e, amit írtál! :)
Példa: „Camelot, Camelot - mondtam magamban. - Nem emlékszem rá, hogy hallottam volna már ezt a szót. Valószínűleg a bolondokháza neve.” (Mark Twain: Egy jenki Artúr király udvarában)

•  „kipattintja Pandora szelencéjét" – ahogy Stephen King írja, az első mondatnak két dolgot kell elérnie: az ember végig akarja olvasni és legyen kíváncsi a folytatásra! 
Példa: „Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács-fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt.” (Ottlik Géza: Iskola a határon) Tűkön ülünk, hogy megtudjuk, mit motyogott, ugye? :)

•    beleránt a cselekménybe – ahogy a példákból láttuk, gyakran in medias res ("a közepébe vágva") kezdünk, valami érdekes és/vagy izgalmas történés kellős közepén 
Példa: „Villámként hasított belém a fájdalom - a következő pillanatban pedig már a földön találtam magam." (Elizabeth Haich: Beavatás)

•    mozgalmas – szerencsés dolog aktivitással, mozgásban lévő karakterekkel belevágni, mert rögtön „viheted magaddal” az olvasót is
Példa: "A feketébe öltözött ember a sivatagon keresztül menekült, a harcos pedig követte." (Stephen King: A Setét torony)

•    lefekteti a játékszabályokat – bár egy elbeszélő mű bevezetésében térről és időről mindig kell információt kapnunk, s ez gyakran az első mondatok sajátossága is, még fontosabb az atmoszféra és a stílus. Ahogy Ben Blatt mondja, mindig van egy saját törvénye a műnek, amiről egyértelműen tájékoztatni kell az olvasót. Az egyedi miliő, amit az író az ő fiktív világával teremt, már a felütéssel megjelenik.
Példa:  "Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta."  (Rejtő Jenő: Három testőr Afrikában)  Tudjuk, de legalábbis sejtjük, mire számíthatunk. :)

+1: Mint minden, ami művészet: ha a művészi önkifejezés igényével írod, akkor ez is misztérium! Azaz nem kell (nem is lehet!) patikamérlegen kimérni, görcsölni rajta pedig nem érdemes. Lehet, hogy eleve ebből születik az egész mű (García Márquez erre esküdött a saját első mondatai kapcsán; nekem is mindig nagy beindító, ha megvan), de az is, hogy útközben vagy a végén egyszer csak magától meglesz a tökéletes első mondatod. (Én úgy is jártam, hogy amiről azt hittem, az első mondat, az utolsó lett. :)) A fenti tudás hasznos, de engedd meglepni magad! 

 




LAPOZZUNK! – AVAGY MITŐL JÓ EGY ÁTMENET?


Courtney Peppernell írja: „Nem hagyhatsz ki fejezeteket, egyszerűen nem így működik az élet. Végig kell olvasnod minden sort, találkoznod minden szereplővel. Nem fogod mindet élvezni. A fenébe, néhány fejezet talán hetekre megríkat. Olvasni fogsz olyan dolgokat, amiket nem akarsz, és lesznek olyan pillanataid, amikor mindent megtennél, hogy ne legyen vége az oldalnak. A történetek forgatják a világ kerekét. Éld a tied, ne maradj ki belőle.” (Pillow Thoughts, 2016, ford. N’alika)

Nagyon jó az analógia, hiszen a regény is az életet imitálja, de most az önismereti fókuszról mozduljunk el kicsit az írói felé. „Imitálja”, tehát nem ugyanaz a kettő. Szép is lenne! :) Így is épp elég nagy kihívás tud lenni, hogy mondjuk végigolvassunk egy hatszáz oldalas regényt, benne a főszereplő körüli szövevényes hálóval, mellékszereplők, hatások és látszólag jelentéktelen, néha talán unalmas helyzetek és események sokaságával. Aztán a végére jó esetben  összeáll, aminek össze kell, megszületik az „aha élmény”. De legyen szó nem csupán regényről, hanem rövidebb elbeszélésről vagy novelláról, szerzőként el kell érned, hogy a „lapozzunk!” gondolat ne azt jelentse az olvasód fejében, hogy halálra unja magát, hanem, hogy minden fejezet vagy szakasz végén a továbbolvasás igénye és izgalma fejeződjön ki benne. :)

Ezúttal egyetlen mű, legutóbbi olvasmányélményem, Sue Monk Kidd Szárnyak nélkül szabadon (The Invention Of Wings, 2014) című regénye alapján szedtem össze a meglátásaim, mert ez a könyv – az angol azt mondaná, mind-blowing – iskolapéldája a pergő cselekménynek. Viszont szépirodalmi jelleggel, nem ponyvaként!


Továbbolvasásra késztet bennünket, mert:

jelenetszerűen ábrázol - nem is feltétlenül filmszerűen (hiszen a látvány és a többi kézzelfogható érzet mellett a belső világra is nagy hangsúlyt helyez), inkább a klasszikus regényekre jellemző formában, irodalmi jelenetekkel haladunk előre. De valóban egyik jelenet jön a másik után és ez egészen bevon bennünket a cselekménybe. Ami fura, hogy szinte teljesen mellőzi a leírásokat, csak néhány mondatnyiak; én általában nagyon szeretem a lírai szépségű leírásokat, de mégsem hiányoltam most, nagyon dinamikus az egész. (Valószínűleg azért választotta ezt a formát, mert a belső folyamatok  hangsúlyosabbak, mint a külső események, és ezáltal válnak befogadhatóbbá, érthetőbbé.)

elliptikusan építkezik – sűrít, egyrészt úgy, hogy egy-egy fejezet vége és a következő eleje között is kihagy eseményeket, másrészt a nagyobb ívet tekintve is. Van 4-5 nagyobb szerkezeti egység, melyek más időszakban játszódnak és közöttük általában 3-5 év telik el. Mindig izgalmas egy új ilyet olvasni és azon tanakodni, mit változtak a szereplők, mi minden történ(hetet)t. Van, amit kifejthetne hosszabban, de az ilyen ugrásoknak köszönhetően pár mondat jut rá és tök jó ez így.

semmit nem ír túl – na, ehhez kell a profizmus és az arányérzék, illetve az a tapasztalat, amivel már egy érettebb személyiség és alkotó rendelkezik (nem véletlen, hogy Delia Owens-hez, az Ahol a folyami rákok énekelnek írójához hasonlóan Kidd is late bloomer, azaz idősebben kezdett el kibontakozni és ez előnyére vált; ezt a regényét 65 évesen írta). Szóval nagyon takarékos és tömör. 
Egy példa: egy szörnyű baleset történik az egyik szereplővel, s mielőtt megtörténik, részletesen ábrázolja a helyszínt és a karakter benyomásait, ám azt, ahogy történik, teljesen kihagyja. A következő fejezet már azzal kezdődik, hogy a másik szereplő szemszögéből látjuk, hogy hazahozzák a lányt és csúnyán sérült a lába. Jóval később néhány mondatnyi visszaemlékezés erejéig felidézi magában, hogyan élte meg a balesetét, de ott sem öncélú, sem túl részletező az ábrázolás, inkább olyan szempontból van jelentősége, hogyan járult hozzá a jellemének formálódásához. Nagy lehetett volna a kísértés, hogy például az ehhez hasonló, a rabszolgaság szörnyűségeit részletező jeleneteket túlírja (mint Esi Edugyan tette a Washington Blackben, ez a könyv szerintem jó példa a rosszra, azért is, mert nincs benne erős, valódi karakter, mi le is tettük).  A kevesebb gyakran nem csak több, de ütősebb és hatásosabb is tud lenni.

váltogatja az elbeszélői hangokat - itt két elbeszélői hang van jelen, és a Sarah és Hetty által elmesélt, párhuzamos és összefonódó történetvezetés nagy előnyére válik a cselekménynek. Sokszor olyan, mintha egyikük a másik szájából venné ki – vagy sokkal inkább adná tovább – a szót, ezáltal egy szép, organikus szövet az egész. A narráció megválasztása sarkalatos pont, nem egyszer fordult elő a kurzusokon is, hogy ugyanaz a  szövegetek egy látszólag pici, gyakorlatilag óriási váltással (az elbeszélői hang megváltoztatásával) egészen más hatást tudott elérni. Mint ahogy az életben is nagyon sokat számít a nézőpontunk és hogy vált(oz)tatni tudjuk. :)

működik a "mini-narratíva" – egy-egy fejezeten belül (ahogyan egy novellánál mondjuk egy szerkezeti egységen belül) is van egy íve az eseményeknek. Bevezetés, konfliktus, kibontakozás, tetőpont, megoldás: amint nagyban, úgy kicsiben! Ez megint csak nem egy patikamérlegen kimérendő dolog, de a folyamatszerűségre és erre a dinamikára lehet és kell is figyelni, ezzel is foglalkozunk a kurzusokon! 
+1: és persze itt is van egy jolly joker. Szerintem elsődlegesen azért tudott ilyen regényt írni Kidd, mert imádta a témáját és valóban szenvedélyesen érdekelte, hogy működnek a karakterei, a belső változásaik és az, amit a hivatásuk (elhívatásuk) révén el tudnak érni a világban. Szóval Te is arról írj, azt írd, ami a Te témád, ami Téged inspirál, megszólít, elvarázsol – és ez a lelkesültség nagy eséllyel át fog ragadni az olvasódra is! 


ÜTŐS BEFEJEZÉSEK – HOGY MŰKÖDJÖN A VÉGE


„Minden jó, ha a vége jó.”  :) Az alábbi infografikán hét befejezéstípust gyűjtöttem össze Neked, rövid magyarázattal. 
Megfigyelheted, melyek működnek legjobban a Te sztoridban, illetve azt is, hogy a kedvenc alkotásaid hogyan értek véget. Egyik, másik vagy több kombinációja is lehet a végkifejlet, s persze még ennél is jóval nagyobb a lehetőségek tárháza.

A képre kattintva nagyobb méretben láthatod a szöveget! A Pinterest oldalamon pedig további írással kapcsolatos infografikákat és egyéb szuperségeket is találsz!





Ha tetszett és adott Neked a cikk, örülök, ha kifejezed, fontos a visszajelzésed! 

Szeretnél fejlődni? Március 11-én startol nagy sikerű A novellaírás művészete online kurzusunk, az aktuális naptárban láthatod a rövid leírását és a többi közelgő lehetőségét is!

Szeretettel várlak!

N'alika


💗



© Csendvirágok - https://www.csendviragok.hu

Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A blogbejegyzés belinkelésével szabadon megoszthatók, más módon felhasználni őket tilos! 

Az illusztrációként felhasznált fotók nyilvános megosztók jogtiszta képei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése