Hogyan lehetséges ez?
Minden, ami körülvesz bennünket, egykor ideaként létezett – szikra volt, ötlet, gondolat, melyet aztán érzelmekkel feldúsítva és fizikai tetteken keresztül megvalósítva "lehoztunk" az anyagba.
Ha tisztán áramlik teremtő energiánk, képesek vagyunk élvezni, azt, ami van, nem függünk a teremtéseinktől, szabadon ölthetünk és bonthatunk formát, ha pedig úgy érezzük „félreteremtettünk” valamit, mindig képesek vagyunk megújulni és felülírni a korábbi mintáinkat!
S tudod, hogy ehhez mi a legfőbb kulcs?
Minden kapcsolatnak – a saját testünkkel, bármelyik embertársunkkal vagy akár a pénzzel való kapcsolatunknak is – az alapja az, ahogyan magunkhoz kapcsolódunk.
És amikor azt mondom, „magunk”, akkor a teljes lényünkről beszélek – nemcsak a fényesről, az Isteniről, és nemcsak arról, amilyennek magunkat látni szeretnénk, a kívánatosról, szépről, jóról, hanem az esendőről, a tökéletlenről, az emberi mivoltunk minden árnyalatáról! Minden aspektusunk átöleléséről beszélek!
Amikor ez megtörténik, azt vesszük észre, hogy a külső siker hajszolása nélkül és a konkrét visszacsatolásoktól függetlenül is elégedettek vagyunk azzal, amit és ahogy teremt(ett)ünk, és örömmel osztjuk meg másokkal.
Ragyogunk, mert ragyogni természetes - és ebből még több ragyogás születik, nemcsak odabenn, hanem odakinn, az anyagi síkon is. :)
Gyere
velem erre a 14 napos kalandra, mely során:
✓ tudatossá válhatsz arra, hol akad el a teremtő energiád, és eszközöket is kapsz, hogy "megtisztítsd az áramlást"
✓ életörömmel telítődnek a mindennapjaid, mert megtanulsz szeretettel szólni önmagadhoz és azzal táplálni magad, ami valóban emel és épít
✓ alkotó-teremtő erőd megsokszorozódik, önbizalmad nő és egyre többször érezhetsz rá, hogy a helyeden vagy és meg tudod valósítani azt, amit szeretnél
✓ mentális, érzelmi, ösztöni, fizikai és spirituális jólléted fokozódik, belső egyensúlyod megélése és elégedettséged pedig egyre természetesebbé válik - mindez pedig az anyagi síkon is elkezd formát önteni!
• Két hét alatt elvégezhető,
de akár hónapokra is elegendő különleges figyelem, írás- és cselekvés
gyakorlatot: egy teljes Felszabadító Kreatív írás munkafüzetet,
melyet nyomtathatsz, fűzhetsz!
A pdf és mp3 formátumú
anyagokat e-mailben küldöm el. 14 komplex
gyakorlatot kapsz (két modulba rendezve, de ezúttal egy e-mailben), melyeket egyenként kb. 20-60 perc alatt
végezhetsz el. Napról napra is haladhatsz, össze is vonhatsz többet
közülük, de lazább tempót is diktálhatsz magadnak.
Te osztod be az
anyagot és te döntöd el, mennyit és hogyan kívánsz foglalkozni ezekkel a
gyakorlatokkal. Ha nincs időd vagy kedved mindenre, semmi baj: később
is a tieid maradnak, egy-egy gyakorlatot újra elővehetsz és a segítségükkel
kedvedre mélyülhetsz, érlelődhetsz tovább.
A kurzushoz nem kell
online lenned, nincsenek találkozók, fix alkalmak. Minden anyagot letölthetsz és
szabadon dolgozod fel őket, akár teljesen offline módon!
• A gyakorlatokban
sokoldalú tanári tapasztalataim ötvöződnek azzal az intuitív,
kreatív és lélekközpontú minőséggel, amit többek között ezen a
blogon keresztül is megismerhettél.
Teremtő írás kurzusaimról írtátok:
„Mára elvégeztem az
összes gyakorlatot, gyorsan is gyógyulok. Fellélegeztem minden értelemben! :)
Nagyon hasznosnak éreztem a feladatokat. Úgy érzem, tettem a változásért.”
- Anna
"Imádtam
írni! Nem tudom, hogy történt, de valahogy vitt magával az egész. Segített
áthangolódni, mélyen belül kapcsolódni magamhoz. Valami új elindult.
Meglepődtem magamon.”
- Anita
„Eddig
gyűjtöttem és gyűjtöttem a tapasztalásokat, de nem éltem meg. Levontam max a
következtetést, de még mindig csak felszínesen éltem.
Már
tudom, mit jelent, mikor azt mondják: "higgy Önmagadban! Légy
Önmagad!" Mit jelent úgy igazán. Fantasztikus! Köszönöm szépen a
tananyagot, nem gondoltam, hogy ekkora segítség lesz!”
- Niki
„Az
élmény maga annyira leírhatatlan, annyira személyes, annyira sokat adott
számomra egészében, hogy jelenleg erős hálát érzek! Minden érthető volt
számomra. Minden feladat egyértelmű volt. Soraidról a
szeretet energiája tükröződik, az anyagot pont ezzel az energiával állítottad
össze nekünk. Hálás vagyok érte, köszönetem szeretném kifejezni azért, hogy
visszakaptam általad és a kurzus által azt, aki vagyok. Azt a kreatív,
ötletekkel teli embert, aki mindig is voltam.”
- Lala
>> További véleményeket itt olvashatsz a kurzusaimról!
A kurzus kedvezményes ára 9.900 Ft!
(A lehetőség 2025. április 30-ától május 30-áig, pénteken 20 óráig él!)
Utalni PayPal-en keresztül vagy számlaszámra is tudsz,
a jelentkezésnél választhatsz opciót, de mindkettőhöz küldök linket, illetve
adatokat!
Utalásod teljesítése vagy a tranzakció igazolása után a lehető leghamarabb küldöm neked a kurzusanyagot!
Eszter (Kupai Eszter író, költő, tanár, a Csendvirágok blog és négy könyv szerzője)
Rólam itt olvashatsz, Felszabadító Kreatív
írás kurzusaimról pedig itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése