Bárhová nézett, tökéletességet
tapasztalt.
Áldás sugárzott rá az alkonyatba öltözött kert minden zugából, a fák leveleiből, a szirmukat összehúzó virágokból, az épp kigyúló csillagokból, s bentről, a házból, ahol finom fényfüzért rajzolt a függőlámpa sávja. Szerettei közös esti programjukhoz készülődtek... minden kis moccanásuk mélységes örömmel töltötte el.
A kitágult figyelem azonban nem csak az ittenieket, a távolban lévőket is átölelte és szívdobbantó kacajjal üdvözölte.
Számba vehetetlen, szó szerint végtelen volt az áldás, mely be- és kilégzésként áramlott át rajta... s bár hálás volt érte, mégis úgy érezte, nincs ki adja, s ki kapja. A tudat tiszta tavában önnön arcát szemlélte.
Az élet köszöntötte, s ünnepelte önmagát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése