N'alika, író és tanár blogja önismeretről, művészetről. Felszabadító Kreatív írás kurzusok a tudatos, örömteli, alkotó életért.

2021. április 22., csütörtök

Rövid széppróza: A DERVIS ÉS A SÁRKÁNY – Autimesék 6.


Sokáig nem tudtuk, mit vegyünk neki, mert ő nagyon más, mint a többi gyerek. Legjobban botokkal, falevelekkel meg hasonlókkal szeret játszani, de azokat sem gyűjti, simán otthagyja bármelyik pillanatban. Mint ahogy imád köveket dobálni a vízbe, a lefolyó örvénylését, a filmek végén legördülő stáblistát vagy a lassan feloszló felhőket nézni: egyszerűen élvezi a dolgok természetes mozgását, színeváltozását.

Mit ajándékozz karácsonyra egy öt éves, nem beszélő autista kisfiúnak, akinek nincs egy kiemelt érdeklődési területe? Gyakran olyan, mintha semmi sem érdekelné úgy igazán a Földön, legalábbis nem azzal a szenvedéllyel kötődő értelemben, ahogyan mi, emberek szeretünk belebonyolódni mindenbe.

Volt viszont egy katalógusa, benne játékfigurákkal, amit akkoriban nagyon szeretett nézegetni, főleg a pompás külsejű, művészi kidolgozottságú sárkányok képeit. „Hát persze!” – csaptunk szinte egyszerre a homlokunkra. Megszerezni a varázslatos jégsárkányt mégsem volt könnyű feladat, pont ugyanolyat nem is sikerült találnunk. Jó néhány környi telefonálgatás, majd online rendelés és várakozás után azonban ott álltunk az ünnep estéjén, kezünkben a becsomagolt kartondobozzal.

„Ünnep.” Nimródnak nem jelent semmi különöset a karácsony, minden nap szeret velünk lenni. Szeret lenni – csak úgy, általánosságban. Több ajándékot kapott, de éreztük, hogy ha valaminek, a fehér-világoskék sárkánynak örülni fog, viszont arra, ami történt mi sem számítottunk. 

Miután kis segítséggel kibontotta, előbb kinyújtott karral, a két szárnyánál fogva maga elé tartotta, majd elkezdett vele pörögni-forogni a szobában. 

És forgott, körbe-körbe, miközben csodálkozó mosollyal nézte a sárkányt, valami fergeteges, nagy örömben egyesülve vele. 

De mintha nem csak vele táncolt volna, hanem mindennel! Az egész szobát beragyogta ez az ártatlan és teljesen szó nélküli öröm. 

Sokáig tartott, talán tíz percen át, mégis egyetlen, mély és tágas, villanásszerű, eksztatikus pillanatnak tűnt. 

Mi sírtunk és nevettünk, felváltva, vagy inkább egyszerre.

Miért is kell kötődni, ha elbűvöl bennünket a dolgok önmagáért való szépsége?


**

Ha tetszett a szöveg, örülök a visszajelzésednek! :)

A sorozat eddigi darabjait itt találod.

Szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről és extra tartalmakat kapni? Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

Az első Csendvirágok verses és novellás kötetről itt olvashatsz, és meg is meg is veheted!



Szerző: N'alika (Kupai Eszter)

  Minden jog fenntartva! A szöveg a szerző szellemi tulajdona. A felhasznált fotók nyilvános megosztóról származó, jogtiszta képek.

A szöveg a blogbejegyzés belinkelésével vagy a Facebook oldalról szabadon osztható, más módon felhasználni tilos!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése