2021. április 22., csütörtök

Rövid széppróza: A DERVIS ÉS A SÁRKÁNY – Autimesék 6.



Sokáig nem tudjuk, mit vegyünk neki, mert ő nagyon más, mint a többi gyerek. Legjobban botokkal, falevelekkel meg hasonlókkal szeret játszani, de azokat sem gyűjti, simán otthagyja bármelyik pillanatban. Mint ahogy imád köveket dobálni a vízbe, a lefolyó örvénylését, a filmek végén legördülő stáblistát vagy a lassan feloszló felhőket nézni: egyszerűen élvezi a dolgok természetes mozgását, színeváltozását.

Mit ajándékozz karácsonyra egy öt éves, nem beszélő autista kisfiúnak, akinek nincs egy kiemelt érdeklődési területe? Gyakran olyan, mintha semmi sem érdekelné úgy igazán a Földön, legalábbis nem azzal a szenvedéllyel kötődő értelemben, ahogyan mi, emberek szeretünk belebonyolódni mindenbe.

Van viszont egy katalógusa, benne játékfigurákkal, amit mostanában nagyon szeret nézegetni, főleg a pompás külsejű, művészi kidolgozottságú sárkányok képeit. „Hát persze!” – csapunk szinte egyszerre a homlokunkra. 

Megszerezni a varázslatos jégsárkányt mégsem bizonyul könnyű feladatnak, pont ugyanolyat nem is sikerül találnunk. Jó néhány környi telefonálgatás, majd online rendelés és várakozás után azonban ott állunk az ünnep estéjén, kezünkben a becsomagolt kartondobozzal.

„Ünnep.” Nimródnak nem jelent semmi különöset a karácsony, minden nap szeret velünk lenni. Szeret lenni – csak úgy, általánosságban. Több ajándékot kap, de azért érezzük, hogy ha valami, a fehér-világoskék sárkány nagyon fog neki tetszeni. Ám ami történik, bennünket is meglep.

Miután kis segítséggel kibontja, előbb kinyújtott karral, a két szárnyánál fogva maga elé tartja, majd elkezd vele pörögni-forogni a szobában. 

És forog, körbe-körbe, miközben csodálkozó mosollyal nézi a sárkányt, valami fergeteges örömben egyesülve vele. 

De mintha nem csak vele táncolna, hanem mindennel! Az egész szobát beragyogja ez a szó nélküli, ártatlan élvezet.

Sokáig tart, talán perceken át, mégis egyetlen, mély és tágas, villanásszerű, eksztatikus pillanatnak tűnik. 

Sírunk és nevetünk, felváltva, vagy inkább egyszerre.

Miért is kell kötődni, ha elbűvöl bennünket a dolgok önmagáért való szépsége?


**

Ha tetszett a szöveg, örülök a visszajelzésednek! :)

A sorozat eddigi darabjait itt találod.

Szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről és extra tartalmakat kapni? Hírlevelemre itt iratkozhatsz fel!

Az első Csendvirágok verses és novellás kötetről itt olvashatsz, és meg is meg is veheted!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése