Művészet és önazonosság. Felszabadító Kreatív írás kurzusok az örömteli, tudatos, alkotó életért.

2019. október 30., szerda

NÉHÁNY SZÓ A NEVEMRŐL A MEGÚJULÁS ALKALMÁBÓL

Visszatérő kérdés Tőletek, hogy honnan e szokatlan-szép név, amit használok. Most, hogy a Csendvirágok blog saját domain-t és élettel telibb megjelenést kapott, itt az ideje, hogy erről is szóljak néhány szót. :)

N’alika – amit Nálikának kell ejteni – ahogyan többen megjegyeztétek, valóban nem erről a fizikai síkról származik. Nagyjából öt éve érkezett el hozzám egy meditáció alkalmával, akkoriban, amikor a lehető legtávolabb állt tőlem, hogy újra magamra vegyek bármilyen identitást.

Bár sok kihívást és embert próbáló tapasztalatot rejtett, ma már végtelenül hálás vagyok azért, hogy el mertem engedni mindazt, amivel korábban öntudatlanul azonosítottam magam. És azért is, hogy el mertem kezdeni újra teremteni, de már egészen más módon: belülről kifelé, éber tudatossággal. Lélekjelenléttel. A Csendvirágok blog már ennek a megnyilvánulása.

Az itteni születési és polgári nevem, a Kupai Eszter számomra nem több egy szükséges azonosítónál, melynek segítségével sokak számára megkönnyítem a kapcsolódást, megközelíthetőbbé válok.
Ha valaki Eszternek szólít, rendben van, ám ha valaki kész engem egy kicsit mélyebben is látni-érezni, jöhet a N’alika név! ;)

S hogy mit fejez ki számomra? Azt, hogy szabadon áramlok. Megtestesülök, kiterjedek és tovább mozdulok - úgy, ahogyan annak a Lélekből fakadó rendeltetése van. Otthon vagyok ott, ahol éppen vagyok és abban, amit most csinálok, de sosem ragadok le. Játszom, alkotok.
Ragyogok. :)

Ha kapcsolatba kerülsz velem és nyitott vagy rá, Te is megérezheted és tudatosíthatod a csodát, ami vagy. Magadra emlékeztetlek. A Lelkedből fakadó tiszta örömre és erőre, amivel az egész életed átlényegítheted és létrehozhatod mindazt, ami igazán Belőled születik.

Köszönöm, hogy figyelsz, hogy azzal a tisztelettel és jóindulattal fordulsz felém, amivel én is Feléd, és hogy együtt áramolhatunk! :)

Szeretettel:

N’alika



**

Facebook-oldalaim:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése