MÁJUS (Hónapok haikui)

Madárkoncertre,
hársillatra ébredek -

üdvösség élni.

AZ EGYSÉG MESÉI – A teljes novellasorozat

Az Egység meséi novellasorozat ötlete és az első történetek még 2009-ben érkeztek hozzám. A novellák aztán 2017-től, már a Csendvirágok blog részeként kezdtek el igazán kinyílni. 

A történetek mindegyike a Valónkra ébredésről, az Önmagunkba való hazaérkezésről szól. A novellák önállóan is élvezhetőek, kerek egész mindegyik, a teljes sorozat elolvasása mégis többet ad, mint az egyes szövegeké!

Némelyik meséhez hanganyag is készült, melyeket a YouTube csatornámról érhetsz el, 

Lejjebb megtalálod mindegyik történet rövid leírását, a képekre kattintva pedig máris belevetheted magad az olvasásba! 

 

A NAGY UGRÁS - Az Utazó meséje

A hatalmas, ragyogó angyal annyi ideig kalandozott a Földön emberi testet öltve, hogy egészen elfeledkezett eredeti származásáról és arról, hogy ezeket a tapasztalatokat valamikor ő maga választotta. Ahogyan arról is, hogy bizony bármikor hazatérhet - még ha nem is pont úgy, ahogyan gondolta.

---

A SZÉLCSENGŐ - A hercegnő meséje

Hétszínvirág birodalmának trónörököse imád adni, lelkesen ölel magához mindenkit, a nap végére azonban kimerül, leendő birodalmában pedig boldogtalanok az emberek. Talán titokzatos emléke, egy szélcsengő hangja segítségére lehet, hogy jó uralkodóvá váljon.

---

FELTÁMADÁS - Antaro meséje

Antaro, az öreg szerzetes valamikor régen Isten szolgálatának szentelte magát. Embertársai bölcs tanácsai miatt tisztelettel fordulnak felé, ám afféle mogorva remetének tartják. Mindennapjai kiszámítható mederben zajlanak egészen addig, míg rá nem bíznak egy nehezen kezelhető gyermeke és az új kihívás a feje tetejére állítja Antaro világát.

---

VARÁZSERŐ-NYERŐ MESE - Peti meséje

Peti nincs igazán topon az önbizalom terén, azt pedig nem is sejti, hogy ő valójában nagy hatalmú varázslók leszármazottja. Mígnem egy különös erdei hölgy - tündér? boszorkány? – meg nem tanítja a varázslás alapjaira.

---

A CSODÁK FÖLDJE - A csillaggyermekek meséje

Csillaggyermek nagy lelkesedéssel indul neki új formaöltésének a földi dimenzióba, aztán félúton meggondolja magát, hisz’ itt olyan korlátozott a tapasztalás. 

Nem akar anyagba süllyedni, a változást mégsem kerülheti el - ahogyan a szülei sem. A történetet autista kisfiunk, Nimród ihlette.

---

AZIZA ÁLMA - A szerelmes nő meséje

Aziza, a Marokkóban élő fiatal festőnő magabiztosan mozog a világban, egészen addig, míg szerelmes nem lesz. Sokadik „se veled, se nélküled” kapcsolatában annyira szenved, hogy kész mindent megtenni, hogy kitörjön belőle. Ehhez azonban mernie kell meglátni a valóságot.

---

EGY CSODA SZÜLETÉSE - Waiawoo meséje

Waiawoo egy igazán sikeres férfi, amolyan "élet császára". Hawaii-on él egy óceánparti villában, milliárdos vagyona van, edzi testét és elméjét, és mindig tudja, mi a legmegfelelőbb lépése. Meg is cselekszi!  
E remek élet ellenére azonban valami mélyről jövő, örök elégedetlenség feszíti. Mivel korának tudományos eredményei és az ő pénzügyi helyzete is lehetővé teszi, egy nagy, végső kísérlettel kíván a dolgok végére járni.

---

OHANA - A Család meséje

Egy négytagú család nyaralása során nem mindennapi kalandba keveredik: egy sólyom különös barlangba vezeti őket, ahol mindannyian úgy érzik, mintha a jövőjükbe tekintettek volna. Mindannyiuk elhívatása más és más, mégis együtt szeretnék mindezt megvalósítani.

---

A MENNYORSZÁG ELENGEDÉSE - Mihael és Satina meséje 

Mihael és Satina egy olyan világban élnek, ahonnan senkinek sem jutna eszébe elmenekülni. A völgy lakóinak élete mélyen spirituális, törődnek egymással, őrzik hagyományaikat, tudatuk és testük tisztaságát. Mihaelben mégis megszületik az Új hívása, és ami korábban idillinek látszott, többé már nem ugyanaz.

---

SZENT IVÁN ÉJ - A vándor meséje

A titokzatos vándor a városból menekül el, torkig van az emberekkel és azzal, ahogyan köztük kell élnie. Az út váratlan meglepetéseket tartogat. A nagy erdő mágnesként vonzza, bár arra, ami ott vár rá, nem készült fel.

---

NÉGY NŐVÉR -Szibilla meséje

Szibilla botcsinálta erdőtündér, aki szeretné visszanyerni a teremtőerejét. Sajnos nem olyan ügyes, mint a nővérei és fogalma sincs arról, mi az ő valódi hivatása, sőt, van-e neki olyan egyáltalán. Váratlan helyekről kap segítséget, és fokról fokra megtanulja értelmezni a jeleket.

---

A GYÓGYÍR - Gaia meséje

Gaia, az Anya-bolygó csodálatos gondoskodással hordozza és táplálja gyermekeit. Ám az emberek megfeledkeztek róla, ahogyan saját maguk valódi természetéről is. Vannak azonban, akik emlékeznek rá és segíteni szeretnének neki.

---

ÚJJÁSZÜLETÉS - Darío meséje

Darío az irodalmi élet sztárja, megkerülhetetlen szervező a városban, aki  saját ambícióit tudatosan háttérbe szorította, remélve, hogy az idő és a kapcsolatai neki dolgoznak. Egy napon azonban azzal kell szembesülnie, hogy a szépen építgetett légvára kipukkad. Vajon mihez kezd élete kudarcával szembesülve?

**

Ha megérintettek a történetek, örömmel fogadom visszajelzésed, akár a bejegyzések alatt hozzászólásban, akár személyes üzenetben!

Ha szeretnél értesülni az új írásaim megjelenéséről, híreket kapni a blog és a kurzusok háza tájáról, iratkozz fel hírlevelemre!

SUZANNE HAYASAKI: AZ ÉLET TÉRDRE KÉNYSZERÍT

Az élet térdre kényszerít
teljes bonyolultságával,
mélységével,
megfejthetetlenségével.
 
Minden évtized, amit itt töltök
e világban
e bőrben
e létezésben
 
lefoszlatja rólam
tudásomba vetett hitem
arról, mi van, mi volt,
minek kellene lennie,
és itt hagy egy rakás
halott madártollal.
 
Mégis, a főnix bennem
egy olyan valóságról énekel,
mely mélyebb bárminél, amit látok,
és arról biztosít,
bármennyi fájdalom van ott,
szemrebbenés nélkül a világ szemébe nézhetek.
 
S ekkor minden egyensúlyba tér,
nem megtervezve, nem előre gyártva,
hanem természetes erők által,
melyek ott honolnak a valóság magjában.

Suzanne Hayasaki Japánban élő amerikai költő és tanár, öröm volt vele kapcsolódni! Verseit innen éred el.

🎭 MEGJELENT A MŰVÉSZ-ARCHETÍPUSOK KREATIVITÁS-ÉBRESZTŐ E-KÖNYV ÉS MUNKAFÜZET!

Benned is, bennem is, minden létezőben itt van közös, emberi tudás- és élményanyagunk. Mindannyiunkban menetelnek a hősök, akik valaha voltunk és lehetünk.”

A Művész-archetípusok kreativitás-ébresztő e-köny és munkafüzet, tulajdonképpen egy mini-kurzus: alkotói-önismereti belső utazás, melybe azonnal belevághatsz! 

A művészet és az önismeret szerelmeseinek készült megvalósító és önfeltáró folyamataikhoz. 

Kis karaktertipológiai kézikönyv és gyakorlatgyűjtemény egyben, mely a jungi őskép-elmélet ihletésére, de nem egy meglévő rendszer, hanem saját megfigyelések, alkotói tapasztalatok és gazdag műveltséganyag alapján született.

"Nagyon inspirálóak a karakterek számomra, a kérdések is elgondolkodtatóak, és az elrejtett vagy éppen nem elrejtett 'tanácsok​'​, ​'​útbaigazítások' is meditálásra sarkallnak." - Edit

A kiadvány hét ősképet és hőstípust mutat be, „akik” kreativitásunk szabad áramlásához nélkülözhetetlenek, megannyi csodálatos művészi teljesítmény mögött állnak, és általában belőlük vagy kombinációikból születnek a legizgalmasabb irodalmi alakok.

Az elméletet különleges gyakorlatok, munkafüzet jelleggel kitölthető feladatok egészítik ki, melyekkel máris fejest ugorhatsz a saját „művész-éneid” világába és megnézheted, mire inspirálnak.

Valamennyi archetípushoz tartoznak karakteralkotási tippek is, így ha regényt, kisregényt, elbeszélést, novellát, mesét, forgatókönyvet vagy színdarabot írsz, ötleteket meríthetsz a szereplőid megformálásához és elmélyítéséhez.

"Hálás vagyok, főleg a kérdésekért. Sok mindent megmozgat bennem. Szinte utazom, ahogy keresem magamban a válaszokat." - Eszti 

"Igazi boldogságélményt okozott a könyved! Nagy kedvencem tőled e kompakt ajándék, a Művész-archetípusok. Egyik kedvenc sorom: '…az igazán izgalmas dolgok … a megpróbáló hatások alkímiai tégelyében születnek.' Köszönöm." - Edina

© N'alika (Kupai Eszter), 2021

Formátum: nyomtatható pdf 

Ára: 2.990 Ft

>> MEGVESZEM AZ E-KÖNYVET ÉS MUNKAFÜZETET!

10 PERCES ÖTLETEK, hogy az őszi-téli időszakban is áramlásban maradhass

Bár idén nagyon lassan - de legalábbis furcsa, váltakozó ütemben - köszönt be az igazi ősz (az udvarunkon lévő hatalmas, ölelő hársfán még alig van néhány barna levél!), már itt a "bekuckózós" idő érzete. 

Egyre korábban sötétedik, a reggelek lassan aranyfényűből szürkés-ködösre váltanak, s talán valamivel nagyobb odafigyelést igényel, hogy az ember derűsen és tetterővel élhesse a mindennapokat.

Nem kellenek különös körülmények ahhoz, hogy megnyíljunk a pillanatok szépségére és a bennünk lévő alkotóerőre. Mindannyian egyedi potenciállal rendelkezünk ahhoz, hogy életünket olyanná tegyük, amilyenné igazán szeretnénk, hogy megéljük és létrehozzuk mindazt, ami valóban belőlünk, a lelkünkből fakad.

Minden szezonnak megvannak a maga kincsei - [a ciklustudatos alkotásról azóta itt is írtam] -, s ha az adott időszak értékeire koncentrálunk, az többé nem korlát, hanem ugródeszka lesz önmagunkhoz. 

Íme, néhány egyszerű ötlet, melyek a legzordabb, cidri időben is segítenek rövid idő alatt feltöltődnöd, hogy áramlásba kerülhess – vagy épp benne maradhass! 

1.  Vedd fel az eső vagy a hóesés ritmusát! – Engedd meg magadnak, hogy lelassulj, sőt merj bambulni, „csak úgy” lenni! 

Szemléld, ahogyan az esőcseppek végigmossák az ablaktáblákat és benedvesítik a tetőcserepeket... de ha nem esik, akkor is csinálj ilyen „fejből kinézős”, nyugodt session-öket! 

Miért kellene mindig lefoglalnod magad valamivel? Hiszed vagy sem, ezek a mégoly’ irracionális tevékenységek kaput nyitnak arra, ami igazából van (és vagy). Ne sajnáld hát rájuk az időt! 


2.  Igyál meg egy forró italt figyelemmel! – Tea, kávé, forró csoki... mi a kedvenced? Vagy a jól bevált dolog helyett alkotnál inkább egy új kreációt? 

Nálam télen a mézeskalácsfűszeres latte, meg az earl green zöldtea a menő, de sokszor születnek teljesen új dolgok.

Jöhet valamilyen kényeztető ital, a lényeg, hogy légy benne egészen abban, ahogyan elkészíted és abban is, ahogyan magadhoz veszed!
Az ilyen egyszerű momentumokkal is gyakorlod mind az összpontosítást, mind az ellazulást a pillanatban!


3.  Keress és hallgass új zenéket! – Szentelj figyelmet annak, amit hallgatsz, fogadd be, nyílj meg, mélyülj el benne! 

(Ha új felfedezni valókat keresel, ajánlom  YouTube-csatornám: ez itt az összes lejátszási listám linkje, hátha találsz kedvedre valót!)


4.  Mozgasd át magad! – Biztos, hogy tíz perc szabad mozgásra mindig van időd, de ha csak öt percre, akkor se hagyd ki! 

Én sokszor estem abba a "hibába", hogy nagyon "jól" akartam edzeni és eleget, a rendszeres áramlást és a mozgásörömöt már sokkal többre tartom - sokkal táplálóbbnak -, mint a koncepciókhoz való igazodást!

Nyújtózz lágyan, hosszú be- és kilélegzések közepette! Érezz és lényegülj bele a testedbe, mintha a legkényelmesebb ruhádban élvezkednél! 

5.  Írj automatikus írással egy szösszenetet! – Nem kell „jónak” lennie, nem kell hozzá cél, csak engedd, hogy szaladjon a toll a papíron vagy az ujjad a klaviatúrán! 

Figyeld és játssz vele: mi születik most Rajtad keresztül a pillanatban?


6.  Sétálj a szabadban! – Öltözz fel melegen és menj ki egy kis feltöltő sétára! Ne tántorítson vissza az időjárás! Légy közel a természethez a hűvösebb évszakban is, lélegezz egyként vele, hagyd, hogy szertehulljon a fejedben lévő képzetek halmaza. 

Érintődj meg - és aztán cselekedj újult erővel!

7.  Írj ötlet-listát! – Nagyon fontos: nem teendő-listát! 

Most, amikor ezt írom, kevesebb, mint két hónap van hátra az évből. Nyilvánítsd ki magadnak, mi az, amit igazán szeretnél megvalósítani - legyen szó teremtésről, alkotásról vagy élményről! 

Melyek azok a dolgok, amikkel szeretnéd megajándékozni magad és megkoronázni ezt a 2019-es évet? [A cikket ekkor írom, de bármikor is olvasod, biztos, hogy tökéletes idő a számodra lényeges dolgokra hangolódni!]


8.  Kezdj el valamit! – „Egy nap Elméletbe költözöm, mert Elméletben minden jól működik.” (Raphaëlle Giordano) 

Szoktál halogatni számodra fontos dolgokat? Nevess egy jót Te is az előbbi idézeten és tegyél meg egy megvalósító lépést az ötlet-listádról... MOST! 

Ettől fogsz igazi szárnyakat kapni, nem egy külső motivátortól - a Te tetteidet semmi nem pótolja! 


9.  Mutass meg magadból valami igazit! – Ossz meg valakivel vagy valakikkel olyasmit magadból, amiről azt érzed, ez a Te egyedi értéked, a felszínen túlmutat és őszinte örömmel árad belőled!
Hidd el, nem az igazodással, a sablonokkal, a megfeleléssel, hanem a valódiságoddal adod a legtöbbet mind magadnak, mind a világnak!


10. Pihenj tudatosan! – Lazulj el, kapcsolj ki úgy, ahogyan azt tested és tudatod számára a legtáplálóbbnak érzed! 

Ez utóbbi egy fontos kulcs - lehet, hogy őszinte megfigyelésre, esetleg szokások átalakítására hív. 

Jó, ha a pihenésre is ráhangolódsz, hogy olyat és úgy csinálj, ami valóban feltölt!

Nyugodtan csináld ezeket rendszeresen és többszörözd meg az időt, amit arra fordítasz arra, ami Téged épít, inspirál és örömteli módon fejleszt! Meg fog térülni! 

Hírlevelem extra tartalmakkal - itt iratkozhatsz fel!

Az őszi-téli időszakban is szeretettel várlak a kurzusokon!

>> Katt ide az aktuális naptárért!

ITT VAGY! (Autimesék 8.)

Isszuk a kávénkat, árnyas nyári reggel. A hársfa mintha a karjaiban tartana bennünket, ilyen közelségben még akkor sem volt a természet, amikor a várostól távol, elvonulva éltünk. 
Hihetetlen, hogy öt éve itt ez a hatalmas erkély, és csak most jött el az idő, hogy belakjuk! Mintha észre sem vettük volna, milyen lehetőségek vannak épp az orrunk előtt. 
Nimród új szokása mostanában, hogy csak úgy átölel és – a „v” hangot a „h”-hoz és az "f"-hez közel, sajátos stílusban ejtve –, boldogan mondogatja: „itt vagy, itt vagy!”

A fejlődés nem ér véget, ha teljes szívvel megszeretjük a jelent. Akkor kezdődik igazán.

Idén nem utaztunk el, de tökéletesen olyan, mintha vakációznánk valahol. 

Egy rigócsalád napjait figyeltük az utóbbi időben, most csöndes a fészek. Még azt sem tudjuk, kirepültek vagy kiestek-e a fiókák - az egyiket láttuk egy ágon gubbasztani -, valahogy mégis bizonyosság bennünk a Rend.

Túl gyakran kötött le minket a „majd ha” és a „mi lesz ha?” úgy a világgal, mint Nimród állapotával kapcsolatban. 

Ez az ötödik nyár, ami úgy kezdődött, hogy akarjuk Neki a "nagy ugrást", az "igazi" előrelépést. S bár minden alkalommal oda jutottunk, hogy beláttuk, pontosan elég az, ami van, ennyi idő kellett ahhoz, hogy az értelemből érzés, a szellemi felismerésből megélt valóság legyen.

Bizony, milyen jó, hogy itt vagyunk!

**

Tetszett, amit olvastál? Örömmel adom neked ajándékba a teljes Autimesék novellasorozatot! Kattints ide, iratkozz fel és máris letöltheted a kis e-könyvet!

A TORNÁDÓ SZÍVÉBEN (Autimesék 7.)

Amikor megjelenik az életedben a kiszámíthatatlan, először megrémülsz, kapálózol, mint a hirtelen viharba került hajós. Egyensúlyozol, szorongsz, talán még imádkozol is, teszed a tőled telhetőt, aztán… megadod magad. 

Kezdetben vala az álmatlanság. Két héten át holtfáradtan, módosult tudatállapotban vonszoljuk magunkat, mert minden éjjel menetrendszerűen bekapcsol az ismeretlen helyről, a mély, ösztöni világból érkező, mégis valamiféle struktúrára, megismerésre és elismerésre vágyó erő. Elemi ellenszegülés, ordításig fajuló, szavakkal el nem mondható, óriási „neeeem”- nyomában pedig a teljes tehetetlenség. Egy emlékezetes pillanatban nagyanyáink bölcsességéhez fordulunk: hajnal kettőkor előkerül egy minibárból származó ouzós üveg, az alkoholt apró kenyérkockákra locsoljuk. A pelenkázóasztalon égnek meredő hajjal és értetlen tekintettel ülő egyéves nagyvonalúan elrágcsál egy-két falatot, majd folytatódik a műsor, ezúttal reggelig. 

Lenyelt, megemésztett és kidobott minket a cet. Bárhogy is akartuk, nem sikerült megoldásra jutnunk. A hullám távozott, a gyermek édesdeden alszik, a megkönnyebbülésünk azonban beárnyékolja valami baljós előérzet. Mindketten tudjuk, bár még képtelenség megfogalmazni: nem vagyunk többé biztonságban.

Azután jött a víz. Egyik nap még örömteli szeánsz az esti fürdő, majd váratlanul rémült sikoltás fogadja. Két és fél évesünk még csak nagyon gyér szókinccsel rendelkezik, de ami még rosszabb: mintha azokat is elfelejtette volna, amiket eddig tudott. Egyszerűbb mondatai is voltak, most azonban egyáltalán nem sikerül megértetnie magát. Nem tudjuk megfejteni, mi ez a halálfélelemhez hasonló, heves reakció a vízcsobogás hallatán – a körömvágásnál történik hasonló, mintha valóban az életéért küzdene. Igyekszünk megnyugtatni, gyengédséggel, erővel vagy a kettő elegyével, figyelünk rá, bátorítjuk; hiába.

Hónapokon át tart az esti őrület, ám közben történik valami, ami még furcsább: kezdjük nem pusztán megszokni, hanem mintha egyenesen belelazulnánk abba, ami van. 

Hogyan lehet megbékélni valamivel, ami annyira kényelmetlen, hogy minden porcikád tiltakozik ellene? Miközben újra és újra megéljük ezt az állapotot, s mást tenni nem tudunk, mint hogy jelen vagyunk benne, valahogy könnyebbé válik. Amikor mi, szülők másképp látjuk a megoldást és korábbi, ösztönös mintáinknak engedelmeskedve egymásnak ugranánk, egyre többször döntünk úgy, hogy tudatosan kilépünk a veszekedésből. E mozzanat felelősségét nem terheljük a másikra, ám amikor egyikünkben megtörténik, azt tapasztaljuk, hogy magunkat és egymást egyszerre emeljük vele. Összefonódik a tekintetünk, felnevetünk. Tesszük a dolgunkat, s amikor aztán egyik pillanatról a másikra véget ér az ismétlődés, szinte fel sem tűnik: már elfogadtuk. 

Nimród élvezettel fürdik minden este, mintha nem is ugyanaz a kisfiú lenne, és még egy sor dologgal ugyanez zajlik le. Előbb jön a hatalmas, feszítő és nyomó, mindent betöltő hullám; egy új szokás, egy erős ellentartás, valami megakadás. Eltart egy darabig, majd elmegy, és szó szerint egyik napról a másikra beáll az új rend. Látszólag mindenféle értelem nélkül, mint a fájdalom görcsös összehúzódásai - és pont úgy is múlik el, felfoghatatlan kegyelemből. 

Ellenállunk, kiválunk és foggal-körömmel védjük magunkat. De ha merünk szeretni, rájövünk, hogy nincs, soha nem is létezett a különállóság. 

S ha engedjük, hogy elöntsön bennünket a szeretet önmagunk és egymás iránt, legmélyebb, legősibb félelmeink közepette is felismerjük: az otthon biztonságában vagyunk. 

**

Tetszett, amit olvastál? Örömmel adom neked ajándékba a teljes Autimesék novellasorozatot! Kattints ide, iratkozz fel és máris letöltheted a kis e-könyvet!

A DERVIS ÉS A SÁRKÁNY (Autimesék 6.)

Sokáig nem tudjuk, mit vegyünk neki, mert ő nagyon más, mint a többi gyerek. Legjobban botokkal, falevelekkel meg hasonlókkal szeret játszani, de azokat sem gyűjti, simán otthagyja bármelyik pillanatban. Mint ahogy imád köveket dobálni a vízbe, a lefolyó örvénylését, a filmek végén legördülő stáblistát vagy a lassan feloszló felhőket nézni: egyszerűen élvezi a dolgok természetes mozgását, színeváltozását.

Mit ajándékozz karácsonyra egy öt éves, nem beszélő autista kisfiúnak, akinek nincs egy kiemelt érdeklődési területe? Gyakran olyan, mintha semmi sem érdekelné úgy igazán itt, a Földön, legalábbis nem azzal a szenvedélyes kötődéssel, ahogyan mi, emberek szeretünk belebonyolódni mindenbe.

Van viszont egy katalógusa, benne játékfigurákkal, amit mostanában nagyon szeret nézegetni, főleg a pompás külsejű, művészi kidolgozottságú sárkányok képeit. 

„Hát persze!” – csapunk szinte egyszerre a homlokunkra. 

Megszerezni a varázslatos jégsárkányt mégsem bizonyul könnyű feladatnak, pont ugyanolyat nem is sikerül találnunk. Több körös telefonálgatás, majd online rendelés és várakozás után azonban ott állunk az ünnep estéjén, kezünkben a becsomagolt kartondobozzal.

„Ünnep.” Nimródnak nem jelent semmi különöset a karácsony, minden nap szeret velünk lenni. Szeret lenni – csak úgy, általánosságban. 

Az ajándékoknak nem örül igazán, előfordult, hogy azt mondtuk, vehet magának bármit a játékboltban, játszott egy kicsit a kiválasztott autóval, aztán visszatette a polcra, hisz' annak ott a helye. Azért azt érezzük, hogy ha valami, akkor a fehér-világoskék sárkány tetszik majd neki, bár inkább csak reménykedünk benne. De az, ami történik, minket is meglep.

Miután kis segítséggel kibontja a csomagot, előbb kinyújtott karral, a két szárnyánál fogva maga elé tartja a sárkányt, majd elkezd vele pörögni-forogni a szobában. 

És forog, körbe-körbe, miközben csodálkozó mosollyal nézi. Mintha végtelen örömben egyesülve táncolna vele, de nem is csak vele, hanem mindennel! Az egész szobát beragyogja ez a szó nélküli, ártatlan élvezet.

Sokáig tart, talán perceken át, mégis egyetlen, mély, tágas, villanásszerű, eksztatikus pillanatnak tűnik. 

Sírunk és nevetünk, felváltva, vagy inkább egyszerre.

Miért is kellene elképzelésekhez kötődnünk? Amikor elengedjük őket, elbűvöl bennünket a dolgok önmagáért való szépsége.

**

Tetszett, amit olvastál? Örömmel adom neked ajándékba a teljes Autimesék novellasorozatot! Kattints ide, iratkozz fel és máris letöltheted a kis e-könyvet!

HA HÍV A VADON (Autimesék 5.)

- Ne legyünk már ennyire helikopter-szülők! – mondom. Kicsit szédülök attól, hogy a gyerek koncentrikus körökben kering körülöttünk a pad és a platánok négy méteres sugarában. Isteni az idő, pólós-meleg van, a napfény simogat, nem éget. Együtt ülünk ebben az édenkertben – a desedai arborétumhoz nincs fogható -, szemben a víztükör aranyfénnyel pettyezi a horizontot, s ha jól látom, még a hattyúk is feltűnnek. Teljes az idill, csak az autimanónk berreg körülöttünk, lábujjhegyen futkározva és azokat a lehetetlen, csak rá jellemző hangokat kiadva. Mindig más a sláger, a mostani szakaszában valahogy így hangzik: „bijojó”. Nem lehet tőle agybajt kapni.

- Oké, igazad van, ez már tényleg túlzás. – sóhajt Io. Nimród hatéves, s bár nap, mint nap kijövünk a szabadba, legfeljebb másodpercekre tartózkodik a látó- és hallóterünkön kívül. – Nagyfiú már.

- És egyre okosabb! Látod, milyen jól viselkedik mostanában. – fűzöm hozzá. Nevetünk, hiszen megint a „felmentő-sereget” játszom. Nem mintha hibáztatná őt bárki is, de gyakran nem könnyű megkülönböztetni, hogy valami az állapotából vagy a viselkedéséből fakad. Előfordul, hogy az apukája kicsit szigorúbban, én pedig megengedőbben ítélem meg ugyanazt, s közben mindketten a legjobbat akarjuk neki. 

- Engedjük kicsit szabadon! Mondjuk… egy perc. - Io elfordítja a tekintetét Nimródról. - Nézzük, mit lép!

- Legyen két perc!

- Egy bőven elég. Próbáljuk ki! - az órájára néz, majd rám.

Rendben. Én is a szemébe nézek. 

- Játssz csak, kicsim, menj szabadon! – szólunk ki Nimródnak.

És számolunk. „Egy. Kettő. Három.” Aztán csak csendben, nevetés-visszafojtva várunk. Vajon letelt-e már az egy perc? Úristen, de nehéz megállni, hogy ne nézzünk oda, mit csinál! Most tudatosítjuk, mennyire rá voltunk függve a figyelésére. Egy gombostűt nem lehetne leejteni, szerintem a harkály kopácsolását és a vadnyulak szökkenését is hallom. Jó kis játék ez. Na, most… talán még nem is telt le az egy perc, de…

Döbbent csend. Nimród sehol! 

Először még nyugodtan kiáltozzuk a nevét, biztos, hogy itt van valahol, a közelben. Az arborétum lombos fái, kis ligetei és tisztásai sűrűn veszik körbe a fő ösvényt, melynek szélén letáboroztunk. 

- Kisfiam, ez nem vicces! Gyere elő!

- Nimród, azonnal gyere ide!

Öles léptekkel indulunk előre megszokott sétánk útvonalán, közben minden ligetbe betekintünk; jobbra az ecetfák, odébb az ezüstfenyők csoportjai. Odáig biztos nem ment el! 

- Ott lesz, ott mindig megállunk! – mondom, és előre szaladok. A szívem a torkomban dobog, de a solar plexusom is ég. Én már tévedtem el az arborétumban!

Benézek a nagy fenyők ölelte, vastag tűlevél-réteggel borított kis szentélybe, ahonnan mindig gyantával az ujjain szokott távozni, miután kijátszotta magát botokkal és tobozokkal. Nincs itt!

- Úristen, nem vagyunk normálisak! Hogy engedhettük el! – rikoltom, de elhatározom, hogy higgadt maradok. – Meglesz! Elő fog kerülni. Most!

- Nimród. Azonnal. Gyere. Ide. – Io hangja ellentmondást nem tűrően erélyes és nagyon hangos. Érzem, hogy ő is remeg belül, de nem veszítjük el a fejünket.

Sehol nincs! Most világlik fel, hogy bármilyen otthonosan is mozgunk itt - megszámolni sem tudom, hányszor jártuk be a fő útvonalat -, irtózatosan nagy ez az arborétum. Egy ilyen kisfiúnak mindenképp. És a víz! Visszaúton mindig a tópart közelében jövünk! Mi van, ha már elért oda? Ha már beleesett! Nem. Nincs időm rettegni.

- Előre rohanok! – mondom Io-nak. 

- Rendben, én keresem az oldalsó sávokban. 

Meglesz. Meg kell lennie. Úgy szaladok, hogy megfájdul a hasam, szúr a tüdőm, közben jobbra-balra is tekintgetek, de valahogy az „előre, előre” a cél. Végig az ösvényen. Amikor nagy sétát teszünk, mindig középtájon, a fedett fa pihenőhelyen szoktunk ücsörögni. Lehetetlen, hogy addig eljusson, ennyi idő alatt futva sem tehető meg a nagyjából fél kilométeres táv, de megyek tovább. 

Elképesztően kihalt ma az arborétum. Általában sincsenek sokan, de most egyetlen embert sem látni. Mintha még a madarakat sem hallanám, csak a mi „Nimród, Nimród!” üvöltéseinket. Mit fogunk csinálni? Rendőrt hívunk? Többed magunkkal átfésüljük az egész területet? A víz, a víz… ugye nem?

És aztán, a pihenőhelyhez érve, annak is a túlsó oldalán… igen! Ott van! Épp úton, már nem villámgyorsan szalad, valamivel óvatosabban halad előre, a nagy, zöldellő diófa törzsét érintgeti. Pont idáig még nem jöttünk el; legfeljebb egy vagy két méterrel van túl annak a területnek a határvonalán, amit már jól ismer.

- Nimród, gyere ide azonnal! Kisfiam…

- Megvan! – üvöltöm Io-nak, aki már a közelben jár.

- Ezt nem szabad! Ilyet soha többet! Elmentél messzire. Kerestünk! Hogy jöttél el idáig?

Angyali arccal néz rám. 

Olyan, mintha csak a lába vitte volna. Felfogja, hogy rosszat csinált, mégis, azt látom, nem érti, mi ezzel a baj: ő csak odáig jött, ameddig szoktunk. Igaz, hosszú, pihenőkkel tarkított, majd’ félórás sétáinkon, nem egy perc alatt! Látom magam előtt, ahogy boldogan nyargal. Szabad utat adtunk neki és ő élt vele. 

Átölel. Jön az apukája is. Dorgálás, majd nagy, hármas ölelés következik. 

Minden jól van. Nehéz, mégis jól van. Most már nem csak a megkönnyebbülés önt el, de a hála is. 

Néha mindannyiunkat elszólít a vadon. Talán bele is veszünk, de mindig előkerülünk.

**

Tetszett, amit olvastál? Örömmel adom neked ajándékba a teljes Autimesék novellasorozatot! Kattints ide, iratkozz fel és máris letöltheted a kis e-könyvet!

DZSALÁL AL-DÍN RÚMÍ: CÍM NÉLKÜL [AHOGY MINDEN NAP, MA IS...]

Ahogy minden nap, ma is üresen és rémülten

ébredünk. Ne nyisd még ki tanulmányaid ajtaját,
olvasni ne kezdj! Végy kézbe hangszert inkább!

Legyen a szépség, mit szeretünk a szépséggé, mit művelünk!
Száz meg száz útja van, hogy térdre boruljunk és megcsókoljuk a földet.